Ahogy én gondolom...

Ahogy én gondolom… – avagy Eszter és a filmek

 

Mikor elindul egy oldal, pláne egy (egy)személyes, a készítője pont olyan bizonytalan, mint az, aki elkezdi látogatni. Nem tudja, mire számítson, ez pedig kétségkívül félelmetes érzés. Éppen ezen érzés miatt döntöttem úgy, hogy nemcsak egy szimpla – rövid és az oldallal való célomat nagyvonalakban ismertető – bemutatkozó szöveget írok nektek, hanem egy nagyobb lélegzetvételűt is. Hogy tudjátok, mire is számítsatok tőlem (a sok közbeékelés, kettőspont és zárójel mellett). Én pedig azt remélem, hogy velem tartotok; ez lesz életem egyik legizgalmasabb kalandja!

Eszter és a filmek

Fotó: pixabay.com

De ha már bemutatkozás, akkor elmondom, hogy szerintem bemutatkozni nagyon nehéz. Gondoljatok csak a kézfogásra… Én mindig arra koncentrálok, hogy jól mondjam a saját nevem, ezért a fenének se hallom meg a másikét. De visszatérve, az egyik nagy kihívás az életben az, hogy az ember meghatározza, ki is ő. És az élet néha még arra is rákényszeríti, hogy újragondolja, mi több, újrafogalmazza saját magát. Néhány újrafogalmazáson már én is túl vagyok, de úgy hiszem, mostanra megtaláltam a helyem. Voltam már a szülővárosomban az év néptáncosa, az egyetemen az évfolyam legjobb eredményt elért tanulója, televíziós műsorkészítő gyakornok egy országos csatornánál, és dolgoztam gazdasági területen is úgy, hogy sokszor az egyjegyű számok összeadásával is meggyűlik a bajom – mentségemre, kommunikációs jellegű feladatokat láttam el, abban pedig, félretéve a szerénységet, jó vagyok. A helyemet azonban nem ezeken a területeken találtam meg, hanem a billentyűzet felett, újságíróként.

Évekkel ezelőtt egy biztos állást hagytam ott, hogy megvalósítsam az álmom, hogy azt mondhassam: újságíró vagyok. Emlékszem, néhány hónappal azután, hogy megkaptam a munkaszerződésem, amelyben szerepelt, hogy munkakör megnevezése: újságíró, egy külföldi srác leszólított a metrón. Először csak az időt kérdezte meg, majd, látva a kedvességem, azt tudakolta, mivel foglalkozom. Más esetben nem feleltem volna, inkább leszállok, akkor azonban boldogan válaszoltam, hogy újságíró vagyok. Aztán persze leszálltam, de a mosolyom olyan széles volt, hogy még így is biztosan szereztem neki egy jó napot.

No, de az újságíró azért elég tág fogalom. Szóval tudni kell azt is, hogy az alapképzést a Pécsi Tudományegyetemen végeztem, filmelmélet és filmtörténet szakirányon, ahonnan az akkor még Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (jelenleg Budapesti Metropolitan Egyetem) kommunikáció és médiatudomány mesterképzésének elektronikus médiaelmélet és kritika szakirányára mentem. Abba most nem megyek bele, milyen izgalmasak lettek a szakdolgozataim – abba viszont igen, hogy a néptáncos múltam miatt igen szoros viszony fűzött a testhez, ezért mindkettőt a testelméletekből írtam, pontosabban abból, hogyan jelenik meg a vásznon, illetve a televízióban a test alakíthatóságának kérdése. (Amennyiben érdekel benneteket ez a téma, szívesen írok róla nektek az oldalon – ha kéritek.) Tehát újságíróként nem a politika, a közélet vagy a gazdaság területével foglalkozom – szerencsére –, hanem azzal, amit tanultam: a filmekkel.

Kulturális újságíróként természetesen lehetőségem volt a kultúra egyéb területeibe is mélyebben bepillantani, amiért nagyon hálás vagyok. Így készíthettem interjút Herczku Ágnessel, Palya Beával, Szabó Balázzsal, Gyémánt Lászlóval és rengeteg olyan művésszel, akikkel sosem gondoltam volna, hogy valaha is beszélgethetek. A legboldogabb mégis akkor voltam, amikor Sára Sándor nappalijában ültem, meg mikor egy padon, Mészáros Márta mellett. Az elmúlt években olyan hazai és külföldi filmalkotókkal volt szerencsém találkozni, akiknek műveit csillogó szemekkel néztem, s mikor gépeltem az interjúkat, azt éreztem, önmagam vagyok.

A filmek világában érzem igazán otthon magam, a célom pedig nem kevesebb, minthogy másokkal is megismertessem ezt a különleges közeget és rámutassak: legalább olyan otthonos, mint a valóság.

E célom miatt indítottam útjára néhány évvel ezelőtt a Corn & Soda oldalán a Kötelező filmek című rovatomat, amely az itteni Filmek térből és időből elődje/párja. A rovat cikkeiben mindig egy adott filmalkotást mutatok be nektek, kontextusba ágyazva: nemcsak azt mondom el, miért érdemes megnézni a kiválasztott filmet, hanem azt is, milyen korszak/irányzat darabja. A műfajokkal és a különféle, első látásra bonyolultnak tűnő filmelméletekkel is megismertetlek benneteket, akárcsak azokkal a filmszakmai kifejezésekkel, amelyek első olvasatra talán semmit sem mondanak. Mindezek mellett írok nektek filmkritikákat is – mert szeretek és mert kiváló tanároktól tanultam –, figyelmetekbe ajánlok minden olyan filmet, mely a megnézése után nem hagy nyugodni. És végül itt lesz az Ahogy én gondolom… rovat telis-tele olyan cikkekkel, amelyek nemcsak a filmről, hanem a való életről is szólnak – meg rólam.

Én ugyanis azt gondolom, hogy a filmek által jobban megismerhetjük a körülöttünk lévő világot, s a körülöttünk élő embereket, végső soron önmagunkat is. A kaland tehát nemcsak a filmekről, hanem önmagunkról is szól; és akkor egyszer talán könnyebb lesz bemutatkozni.

Azt nem ígérem, hogy szuperhősökkel tűzdelem tele az oldalt, mert nem fogom, de azt ígérem, hogy mindent megosztok veletek, amit a filmművészetről tudok. Tartsatok velem – és ha kérdésetek van, írjatok!

Üdvözöllek benneteket az Eszter és a filmek oldalon. A kalandot ezennel megnyitom.

Következő írás

Hasonló cikkek