Látni kell

Fellinivel fűszerezett felnövéstörténet – Fellini nyomában (2017)

„Te már felnőttél, de még nem dolgoztál. Ez nem a te hibád, te különbözöl a többi lánytól” – mondja Gelsominának az édesanyja az Országúton (La strada, 1954) című Fellini-filmben. Ezt a két mondatot pedig a Fellini nyomában (In Search of Fellini, 2017) főhősének, Lucynak is mondhatná, aki mellesleg nemcsak a többi lánytól, hanem szinte minden embertől különbözik. Róla szól ez a film. Meg a Federico Fellini iránti rajongásról, s a filmek varázserejéről.

Főhősünk a 20 éves Lucy, aki amolyan tipikus jó (és egyben furcsa) lány: nem maradozik ki esténként, nem felesel, sőt még soha nem is csókolózott. És munkája sincs. Sem barátai. Az édesanyja gyerekkorától fogva burokban tartotta: sosem közölte a kislánnyal, hogy az éppen aktuális háziállatuk kimúlt, helyette írt az állat nevében egy levelet – tudjátok, a szokásos „milyen jól mulatok a farmon” füllentéssel. És ez mindenféle negatívummal hasonlóképpen zajlott, a cseperedő Lucynak így fogalma sincs – még húszévesen se – arról, hogy a világ nem kizárólag kellemes, hanem sokszor veszélyes és kegyetlen hely. Ám akkor Lucy egy napon Clevelandbe megy állásinterjúra – arról most ne is beszéljünk, hogy nem esik le neki: pornós munkáról van szó… Ennél ugyanis sokkal fontosabb az a momentum, hogy a városban épp Fellini-fesztivált rendeznek. A leányzó be is tér a moziba, és megnézi az olasz mester Országúton című filmjét, amely egy szempillantás alatt elvarázsolja. Olyannyira a hatása alá kerül, hogy otthon sorra nézi a rendező műveit, és elhatározza: felkeresi Fellinit. Maga mögött hagyja hát a várost, ahol él, pedig még ott sem mozog túl magabiztosan, és édesanyját, aki mostanra már tudja: ideje, hogy a kislány felnőjön.

Fellini nyomában

Fotó: port.hu

Az Országúton egyébként nemcsak a bonyodalmat vezeti elő, hanem mondhatni az egész filmet meghatározza: az olasz mester művének ártatlan főszereplője (Gelsomina) és a Fellini nyomában naiv hősnője (Lucy) között kétségtelenül párhuzamot kell húznunk, s abban is felfedezhetünk némi hasonlóságot, ahogyan a két történetet elmesélik. Hiszen mindkettő tekinthető road movienak, az utazás mindkét mozgókép meghatározó eleme. De most koncentráljunk kicsit Lucy sajátos, Fellinivel fűszerezett felnövéstörténetére, Taron Lexton rendezésére.

Fellini nyomában

Fotó: port.hu

A 34 éves rendező és operatőr korábban rövidfilmeket készített, a Fellini nyomában az első nagyjátékfilmje, amelynek szinte minden képkockája arról árulkodik, mennyire imádja az olasz zseni filmjeit. Lexton számos utalást és filmrészletet sorakoztat fel az Országútontól kezdve Az édes életen (La dolce vita, 1960) keresztül a Satyriconig (1969) – már-már úgy érezzük, egy Fellini kezdőknek kurzuson veszünk részt, ezt azonban felesleges lenne hibaként említeni, mivel ennek oka nyilvánvalóan az, hogy egy Fellini-rajongó ült a rendezői székben.

Fellini nyomában

Fotó: port.hu

Ugyanakkor e film fókuszában nem Fellini, vagyis nem kizárólag Fellini áll, hanem Lucy. Az ő utazásán keresztül Lexton azt vizsgálja, mi történik, ha egy világtól elszigetelt személy egyszer csak kint találja magát az ismeretlenben. Elveszik vagy éppen ellenkezőleg, megtalálja önmagát? – ez a nagy kérdés, amelyet igazán szépen boncolgat a film. Bár a Lucyt alakító Ksenia Solo és az édesanyát megformáló Maria Bello játéka nem túl emlékezetes, s a képi világ sem kimondottan lélegzetelállító, a Fellini nyomában mégis megérinti az embert. Az eredeti Fellini-filmrészletek használata persze felhívja a figyelmünket a tényre: ez a mozgókép nem ér fel azokhoz, amelyek előtt tisztelegni kíván, a mester munkájába vetett hit és Laxton rajongása viszont erőteljesen megbabonáz minket. Való igaz, nem elég kifinomult, ám üdítő és izgalmas road movie ez, mely végső soron arra mutat rá, hogy a filmek varázserővel bírnak. Példának okáért segíthetnek felnőni, s megtalálni önmagunkat.

Látni kell, mert igazán egyedi felnövéstörténet. Egy szép mese a lányról, akinek Fellini segített önmagára találni. Hát nem irigylésre méltó?

Kapcsolódó cikkem:

Kötelező filmek – Országúton (La strada, 1954)

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek