Néhány nappal ezelőtt azzal a céllal ültem le a laptop elé, hogy friss albán filmeket keressek az interneten. Így leltem rá Robert Budina Menedék a felhők között (Streha mes reve, 2018) című – a 22. Tallinni Fekete Éjszakák Filmfesztiválon bemutatott – drámájára, amely olyannyira különleges, mondhatni meditatív élményt nyújtott számomra, hogy amint vége lett, elindítottam még egyszer.
A történet középpontjában Besnik, a szelíd természetű, magányos pásztor áll, aki a szíve mélyén – hangozzék ez bármilyen közhelyesen – szabadságra és szerelemre vágyik. A katolikus anya és az egykori kommunista apa gyermeke édesanyját már elveszítette, s most beteg apját ápolja. Egy kis hegyvidéki faluban laknak valahol Észak-Albániában, ahol a keresztények és a muszlimok békében élnek egymás mellett. Az édesapa állapota azonban egyre csak romlik, így Besnik testvérei (Fitore és családja, akik elkötelezett muszlimok, valamint Alban és családja, akik görögkeleti ortodox hívők) hazatérnek, ám nem (csak) ez jelenti a legnagyobb változást a férfi – és a falu lakóinak – életében.
Fotó: imdb.com
Egy napon ugyanis Besnik elkezdi lekaparni a mecset belső falán málló vakolatot, melynek eredményeképpen előtűnik egy freskó. Ezt felfedezve a lakosok két szakértőt hívnak a helyszínre a Műemlékek Intézetétől, hogy felmérjék és bejelentsék a kárt, ekkor viszont jön a meglepő hír: a mecset 1740-ig katolikus templom volt, s hosszú ideig olyan rendelkezés volt érvényben, amely megengedte a katolikus híveknek, hogy heti egyszer gyakorolják vallásukat az épületben. A két, egymás mellett mindeddig nyugalomban élő vallási közösség között e hír hallatán ellentét támad; a muszlimok „nem adják” a mecsetet, a katolikus hívek viszont újból fel kívánják éleszteni a régi rendelkezést. És mindezen túl ott van a bonyodalom másik oldala: a Besnik és multivallású családja között kibontakozó dráma, amely akkor éri el a forráspontját, mikor Besnik közelebb kerül az egyik szakértőhöz, Vilmához…
A Menedék a felhők között roppant tanulságos film. Főbb témái között elsősorban a személyes és a vallási szabadság kérdése, a különféle vallások, kultúrák együttélésének dilemmája, valamint a hagyomány és a modernitás ütköztetése jelenik meg, de felbukkan benne a szerelem, s a vágyakozás érzése is. Mindezek pedig olyan visszafogottan, szelíden és szerényen sejlenek fel a szemünk előtt, amilyen visszafogott, szelíd és szerény a főszereplő pásztor, s az őt életre keltő színész, Arben Bajraktaraj. Úgy tűnhet, passzív karakter az övé, akivel csak úgy megtörténnek a dolgok, melyeket aztán csendben tűr, de ha jobban megfigyeljük, megláthatjuk, hogy a legnagyobb változások az ő cselekedeteinek nyomán születnek…
Fotó: imdb.com
Korábban úgy fogalmaztam: ez a film meditatív élményt nyújtott számomra, és most sem találok jobb kifejezést annak érzékeltetésére, milyen hatást gyakorol az emberre a Menedék a felhők között. Az operatőr, Marius Panduru mintha csak megfogná a kezünket, úgy vezet minket át a szemet kápráztató hegyvidéki tájon, s mi idővel egyre inkább úgy érezzük: nekünk is éppúgy otthonunk a kecskékkel tarkított, békés környezet, ahogyan Besniknek. Ám a meditatív jelző nem feltétlenül pozitív mindenki számára, hiszen ehhez hozzátartozik az is, hogy a film lassú, és nincsenek benne terjengő érzelmek. Ebből kifolyólag egyesek akár unalmasnak is találhatják, én viszont egyáltalán nem éreztem annak!
S hogy miért indítottam el rögtön még egyszer? Talán azért, mert mélységesen megérintett az, hogy olyan, mint egy igazságos, jámbor ember példabeszéde. Egy olyan emberé, aki nem akar igazságot tenni, nem akarja megmondani, hogy mi a helyes, inkább csak sugallja, hogy ha Istent szeretjük, nevezzük bárhogyan is, talán egymást sem olyan nehéz.
Látni kell, mert gyönyörűen fényképezett, s gyönyörű film, amely a szívünkhöz szól.
A Menedék a felhők között az HBO GO-n látható.
Szólj hozzá elsőként