Eddig is naponta számtalanszor beszélgettem a szüleimmel telefonon, illetve videóhívással, de amióta kihirdették a veszélyhelyzetet, a számtalanszor már nem a megfelelő kifejezés arra a mennyiségre, amennyiszer beszélünk… És azt hiszem, mind ez idáig még soha nem ajánlottam édesanyámnak és édesapámnak annyi filmet, amennyit most. Továbbá anya se adott nekem olyan sok cikkötletet, amennyit az elmúlt napokban. Legutóbb például azt javasolta: „A nevetés a legjobb orvosság. Szóval, szerintem ajánlj vígjátékokat!” És én – ahogy mindig, úgy most is – hallgattam rá, így hát leültem és kiválasztottam nektek tíz imádnivaló francia vígjátékot a 2010-es évekből. Plusz kettőt régről, attól a mestertől, akinek neve elsőként jut eszembe, ha azt a szót hallom: vígjáték. (E cikket az én csodálatos szüleimnek ajánlom, akiket mindennél jobban szeretek, s akik elmondhatatlanul hiányoznak nekem!)
Még a lista előtt szeretném gyorsan elmondani nektek, hogy miért éppen francia vígjátékokat választottam. Nos, ennek „oka” az a mester, akit az imént említettem… Ő pedig nem más, mint Jacques Tati, a vígjáték megújítója, aki kissé anarchista világnézetével olyan színt vitt a filmkészítésbe, amely megidézte, sőt új életre keltette Charlie Chaplin és Buster Keaton alakját és alkotásait. „Tati a francia új hullám idején tűnt fel, ám nem csatlakozott ehhez az irányzathoz, hanem létrehozott egy sajátos világot, benne pedig egy igazán különleges, szeretnivaló figurát: Hulot urat”, akiért én azóta rajongok, hogy először megpillantottam. Neki – s természetesen az őt alakító Tatinak – köszönhetően pedig egyszerűen minden francia vígjátékkal szemben elfogult vagyok, és a legtöbbet éppoly könnyen megszeretem, mint annak idején azt a filmalkotó mestert, akinek neve számomra maga a vígjáték, s a humor.
Mindezek fényében persze, most arra gondolhattok – joggal –, hogy csakis kacagtató vígjátékokat fogtok találni ezen a listán, ám választottam olyan alkotásokat is, amelyekben a vígjáték mellett a dráma műfaji jellemzői is megjelennek. Hogy miért? Mert a legnagyobb kedvenceim: Jacques Tati, valamint Buster Keaton és Charlie Chaplin sem riadtak vissza attól, hogy a nevetésbe mély érzéseket és gondolatokat rejtsenek, s azokkal, ha csak egy kicsikét is, de előcsalják a könnyeink…
Szerelem a hatodikon (Les femmes du 6eme étage, 2010)
Philippe Le Guay filmje a hatvanas évek Párizsában játszódik. Főhőse Jean-Louis Joubert, a középkorú bróker, aki feleségével az oldalán éli unalmas nagypolgári mindennapjait. Ám egy csapásra megváltozik minden, mikor belép az életébe Maria, az új bejárónő… Jean-Louis pillanatok alatt belehabarodik a fiatal, gyönyörű és kedves spanyol nőbe, s mindent megtesz azért, hogy a közelébe férkőzhessen. Még a hatodikra is felmerészkedik, ahol a cselédek laknak…
Én, a séf (Comme un chef, 2012)
Daniel Cohen Jean Reno és Michaël Youn főszereplésével készítette el ezt a remekbe szabott francia-spanyol vígjátékot, amelynek középpontjában Alexandre Lagarde, a veterán sztárséf áll, akit le akarnak cserélni egy olyan fiatalra, aki a modern konyha és a molekuláris gasztronómia megszállottja. Az étteremcsoport vezetője hamar nekilát a sztárszakácsot értintő átalakításoknak: sorban kirúgja Lagarde csapatának tagjait. A férfi kétségbeesésében sajnos kezd kifogyni az ötletekből, pedig a legnevesebb étteremkalauz kritikusai bármelyik pillanatban ellátogathatnak az étterembe, hogy megkóstolják a legújabb „szerzeményeit”. A lassan magára maradó Lagarde ezért úgy dönt: keres maga mellé valakit. És szerencsével jár! A sors összehozza Jackyvel, aki piszok tehetséges. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű eset…
A Bélier család (La famille Bélier, 2014)
„Eric Lartigau alkotásának főszereplője Paula, egy átlagos tinédzser átlagos vágyakkal: szeretne énekfakultációra járni és összejönni egy fiúval, aki történetesen szintén énekre jár. A meghallgatáson azonban kiderül, hogy Paula egyáltalán nem átlagos, sőt kivételes tehetség, olyan énekhanggal, amelyet tanára szerint csak egy neves párizsi iskolában tud kamatoztatni. Ám a tanár által felajánlott lehetőség komoly dilemma elé állítja a fiatal lányt, mivel a családjában ő az egyetlen, aki nem siketnéma. Ez pedig azt jelenti, hogy szerettei számára elengedhetetlen a segítsége, s még azt sem tudja megmutatni nekik, milyen kincset őriz a torkában.”
Kötelező filmek – A Bélier család (La famille Bélier, 2014)
A magas ősz férfi társat keres (Un profil pour deux, 2017)
A Stéphane Robelin által írt és rendezett francia-belga-német koprodukcióban készült romantikus vígjáték fókuszában Pierre, az özvegy, nyugdíjas férfi áll, aki már évek óta nem lépett ki a házából. Egy napon unokája barátja, Alex megtanítja neki a számítógép alapvető használatát, ezáltal pedig mondhatni, kinyílik előtte a világ. Egyhamar megismerkedik egy fiatal nővel, akit levesz a lábáról lovagias, romantikus stílusával. Az online „találkozókat” az első igazi randevú követi, a probléma csak az, hogy Pierre nem a sajátját, hanem Alex fényképét használta…
Eszeveszett esküvő (Le sens de la fete, 2017)
Eric Toledano és Olivier Nakache filmjénél alaposan keresve sem lehetne szórakoztatóbbat találni! Én egyszerűen odavagyok ezért a vígjátékért! Főszereplőnk a Jean-Pierre Bacri által eszméletlenül fantasztikusan életre keltett Max, a tapasztalt esküvő- és rendezvényszervező, aki pontosan tudja, miként kell tökéletesen megszervezni és levezényelni egy esküvőt, sőt bármilyen grandiózus eseményt. A mostani lagzira is alaposan felkészült, ám hiába a tervezés és az odafigyelés, a káosz egyre közeleg…
Oltári baki (Jour J, 2017)
Mathias és Alexia hosszú ideje együtt járnak már, mikor Mathias egy éjszaka illuminált állapotban félrelép. És ez még csak hagyján… Zsebre is teszi a nő névjegykártyáját, amelyen az áll: esküvőszervező. Amikor Alexia megtalálja a kártyát szerelme zsebében, majd’ kiugrik a bőréből, hiszen úgy gondolja: ez nem jelenthet mást, csakis azt, hogy végre valahára összeházasodnak. Mathias nem tudja, mit mondjon, ezért inkább hallgat, s belemegy, hogy felkeressék a névjegykártya tulajdonosát, Juliettet, és elkezdjék szervezni világra szóló esküvőjüket.
Senki sem tökéletes (Bonne pomme, 2017)
Catherine Deneuve és Gérard Depardieu… Azt hiszem, elég lenne csak ennyit mondanom. Elárulom: nekem ez a két név elég volt ahhoz, hogy eldöntsem, ezt a filmet látnom kell. És nem csalódtam! Nekem nagyon tetszett Florence Quentin dramedy-je, amelynek főhőse Gerard, aki egy napon úgy határoz: maga mögött hagyja addigi életét, amelyben ő volt a tökéletesség és a megbízhatóság szobra. Elköltözik hát, s egy kisvárosban autószerelő-műhelyt vesz magának. A műhellyel szemben egy romantikus szálloda áll, amelynek tulajdonosa a különös, titokzatos és hóbortos Barbara, aki felkelti Gerard figyelmét…
Szerelem tesztelve (Ôtez-moi d’un doute, 2017)
Carine Tardieu alkotásának főszereplője Erwan, a középkorú özvegy, aki véletlenül megtudja, hogy nem a vér szerinti apja nevelte fel. Elhatározza, hogy megkeresi az igazi apját, és meg is találja. A hetvenes Joseph – akinek annak idején futó kalandja volt Erwan édesanyjával – jókedvű, életszerető ember, akinek személye pillanatok alatt elvarázsolja Erwant. És akkor feltűnik Anna, aki nem kevésbé elbűvölő… S akit furcsa szálak fűznek mindkét férfihoz… A helyzet egyre csak bonyolódik, és mintha mindez nem lenne elég, Erwan lánya bejelenti, hogy gyermeket vár. De nem mondja meg, ki az apa…
Szavak nélkül (Un homme pressé, 2018)
„A Szavak nélkül főhőse Alain, a sikeres üzletember, aki éppen arra készül, hogy bemutassa cégének új elektromos autóját a genfi kiállításon. A munkája minden idejét kitölti – és látszólag jobban is szereti a munkáját, mint mondjuk egyetemista lányát, akire alig jut a figyelméből. Egy napon aztán történik valami, ami a feje tetejére állítja a szenvtelen Alain életét: agyvérzést kap, amelynek következtében megsérül a beszédközpontja és a memóriája. A férfi kórházi kezelésre, majd terápiára szorul, Jeanne, a logopédus azonban nemcsak beszélni tanítja meg, hanem arra is, hogyan kell odafigyelni másokra.”
Ami igazán fontos – Szavak nélkül (2018)
Velence vár (Venise n’est pas en Italie, 2019)
Emile egy ezeréves lakókocsiban él lázadó testvérével és hóbortos szüleivel, akik tüneményesek, de valahogy mindig leégetik őt. A középiskolás fiú leghőbb vágya, hogy végre felnőjön, s mikor sikerül meghódítania a szépséges és okos Pauline-t, úgy érzi: elindult a megfelelő úton. A zenészpalánta lány ráadásul Velencébe is elhívja, hogy megnézze a fellépését, ám ez az út nem egyedül folytatódik… Emile apja arra gondol: ez fantasztikus lehetőség arra, hogy lakókocsijukkal nyakukba vegyék a világot, és kikapcsolódjanak. Családostól! Amint a családfő a gázra lép, kezdetét veszi egy hihetetlen kaland, amely kicsit – vagy inkább nagyon – mindannyiuk életét megváltoztatja…
+1 Hulot úr nyaral (Les vacances de Monsieur Hulot, 1953)
„Hulot úr a franciák egyik kedvelt nyaralóhelyére, a bretagne-i tengerpartra látogat el. Bár a jóindulat szobrát lehetne faragni róla, akármerre megy, káosz és botrány támad a nyomában…”
Hulot úr nyaral (1953) és a vígjáték
+2 Playtime (1967)
És íme, a lista végén itt az én első számú kedvencem. Különleges, mély érzelmekkel és sötét, akár úgy is fogalmazhatnék: szomorú humorral átitatott mű, amelynek történetét igazán nehéz lenne elmesélni, mivel nincs egységes cselekményvezetése. Meg sem próbálom elmondani, milyen epizódokból, vagy inkább darabokból tevődik össze csodálatos egésszé, helyette csak annyit kérek: nézzétek meg, mert valóban csodálatos.
2 hozzászólás
[…] javaslatára nemrégiben csokorba szedtem nektek tizenkét imádnivaló francia vígjátékot. A cikket a szokásos, én csak úgy hívom: ömlesztős listaíró módszeremmel készítettem […]
[…] A nevetés a legjobb orvosság – Tíz plusz kettő francia vígjáték bezártság ellen […]