Németország idei Oscar-nevezettje egy elegáns és mélyen elgondolkodtató, ugyanakkor játékos és igen-igen szórakoztató műfaji hibrid, amely a romantikus komédia, a sci-fi és a dráma jegyeit a lehető legjobban használva elmélkedik – többek között – arról: mi az, ami emberré tesz minket?
A nem túl távoli jövőben járunk, Németországban. Itt él Alma, a berlini Pergamon Múzeum ókor- és ékíráskutatója, aki egy napon rendkívül különös ajánlatot kap a főnökétől: ha hajlandó tesztelőként részt venni egy innovatív kísérletben és három hétig együtt élni egy – kifejezetten a számára tervezett – humanoid robottal, megkapja a kutatási összeget régóta tervezett projektjéhez. Alma vonakodva ugyan, de belemegy a dologba, s hazaviszi magához a Tom névre keresztelt robotot, akinek egyetlen feladata van: hogy boldoggá tegye őt.
Igencsak finoman fogalmazok, ha azt mondom: találkozásuk nem az a „rögtön megvolt közöttük az összhang” típusú helyzet. Alma szkeptikusan, idegenkedve, sőt kissé dühösen méregeti Tomot, a robot pedig arról kezd beszélni a hazaúton, a kocsiban, hogy pontosan hány százalékkal csökkenthetné egy esetlegesen bekövetkező autóbaleset esélyét az, ha Alma változtatna a vezetőülés dőlésszögén. Szinte rögtön változtat is egyébként – direkt nem a megfelelő irányba –, cselekedete pedig szépen előrevetíti, milyen remek lesz az elkövetkező három hét…
Tom nagyon igyekszik – lévén, erre programozták –, Alma viszont határozottan nem vevő sem a rózsaszirmos-pezsgős fürdőre, sem az átlátható káoszba szétpakolt könyvei szín szerinti rendszerezésére. A kamrában ágyaz meg a robotnak, és félreérthetetlenül egyértelműen arra kéri, hogy a vágyai kifürkészése helyett inkább hagyja őt békén. Idővel azonban elkezdenek megváltozni a dolgok… Tom ugyanis folyamatosan tanul, s fejlődik, amelynek köszönhetően egy készséges, ám idegesítő eszközből egyhamar valódi, autonóm személyiséggé válik – olyanná, akit már Almának sem olyan könnyű egyszerűen csak kidobni a lakásából.
Mi kell ahhoz, hogy boldogok legyünk? És ahhoz, hogy szerelmesek? Mitől működik egy párkapcsolat? Egészen biztos, hogy két ember szükségeltetik hozzá? Mitől lesz a robot pusztán csak egy robot? És mitől lesz különb, több az ember? Egyáltalán: mi teszi az embert emberré? Többek között ezekre a kérdésekre keresi választ a Stefan Zweig – Búcsú Európától (Stefan Zweig: Farewell to Europe, 2016) című filmet és A másik út (Unorthodox, 2020) című minisorozatot is jegyző Maria Schrader, aki ezúttal is provokatívan és elgondolkodtatóan, de nagyon szerethető módon mesél.
Az Emma Braslavsky azonos című novellája alapján készült Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch, 2021) merész alkotás. Már műfaji tekintetben is, hiszen egyszerre romantikus komédia, tudományos igényességgel készített és filozofikus mélységgel felruházott sci-fi, valamint megrendítő egzisztencialista dráma. Ez talán soknak tűnik így egyben, de cseppet sem az – azért nem, mert remekül működik mind romkomként, mind sci-fiként, mind pedig drámaként.
De a merészség természetesen abban is megmutatkozik, hogy Maria Schrader megannyi hasonló témájú film után úgy döntött: azért ő is elmesél egy mesterséges intelligencia-történetet. És milyen jól tette! Kecses, magabiztos, összetett és roppant érdekes, továbbá nehezen feledhető filmet készített – amelynek két főszereplője bizony jön velünk haza a moziból…
Dan Stevens több, mint csodálatos a földöntúlian kék szemű, sármos és előzékeny humanoid robot szerepében – és folyékonyan beszél németül! –, Maren Eggert Almája pedig mintha egyszerre lenne a néző kétkedése és kíváncsisága. Egészen fantasztikus figyelni kettejüket, szóval az szinte már csak hab a tortán, hogy Benedict Neuenfels gyönyörű képeket komponált.
De nemcsak a képek gyönyörűek, hanem a zene is. És az is, ahogyan az alkotók elérik, hogy Alma történetén keresztül a saját történetünkről, a saját életünkről és saját magunkról gondolkodjunk. Mindenekelőtt arról, számunkra mit is jelent az a mondat: ember vagyok.
Látni kell, mert nem már megint egy újabb robotos történet, hanem egy nagyon bátor és okos film. És nemcsak elgondolkodtató, de rendkívül szórakoztató is!
Az Én vagyok a te embered december 30-ától látható a mozikban a Cirko Film forgalmazásában.
Szólj hozzá elsőként