„Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belőle.” Ez az idézet Az élet nélkülem (My Life Without Me, 2003) című filmből származik, és a béna kézírásom alapján olyan 2009 környékén jegyezhettem fel az idézetes füzetembe – ebbe olyan mondatokat írogatok, amelyek egy-egy film megtekintése után nagyjából szó szerint megmaradnak, és jó ideig szüntelenül visszhangoznak a fejemben. Van még bőven…de most nem ez a lényeg! Hanem az, hogy eme füzet lapozgatása közben újfent rájöttem: rengeteget köszönhetek a filmeknek. Többek között kedélyes kacagásokat, órákon át tartó beszélgetéseket, vérre menő vitákat, barátságokat, folyónyi könnyeket, no meg a személyiségemet, a kíváncsiságomat, és még sorolhatnám. És ahogy sorolnám, eljutnék oda: valójában, ha nem lennének a filmek, talán már én magam sem lennék… A legnagyobb nehézségek elől ugyanis mindig a filmekbe menekülök, és nemcsak a valóságból való kiszakadás lehetőségét, de útmutatást is kapok tőlük. Erről: a valóságról – a valóságomról –, annak hátra hagyásáról, valamint az útmutatásról mesélek nektek legújabb cikksorozatomban. Gyertek velem – irány a múlt!
Olvass tovább
