Egy-egy rosszabb napon talán már nektek is eszetekbe jutott a kérdés: Milyen lenne, ha létezne belőlünk még egy? Afféle másolat, akit elküldhetünk magunk helyett dolgozni, ha épp semmi kedvünk semmihez, s aki részt vehetne helyettünk a kiöltözős bulin, amíg mi mackónadrágban szürcsöljük a kakaót. Lényegében: aki helyettesíthetne minket minden olyan élethelyzetben, amely alól a legszívesebben kibújnánk. Nos, ezzel a kérdéssel játszik el Az élet önmagammal (Living with Yourself, 2019 –) című sorozat, amely ugyan nem kimagasló, mégis megérdemli a figyelmet.
Főszereplőnk Miles, egy szomorú tekintetű, levert, kiégett férfi. A magánéletében és a munkahelyén is csak szenved; látszólag menthetetlenül belefáradt az életbe. Ám egy napon felcsillan előtte a remény, ugyanis az egyik – újabban állandóan sziporkázó – munkatársa ajánl neki egy helyet, ahol állítása szerint újjászületik az ember. Kollégája új, lehengerlő tárgyalói stílusát látva Miles úgy dönt: hozzányúl a feleségével közös számlán féltve őrzött pénzhez és igénybe veszi a beszédes nevű Happy Spa kezelését, ahonnan elképzelései szerint majd kiegyensúlyozott, az életet értékelni képes, boldog emberként távozik. Csakhogy némi hiba csúszik a rendszerbe… Miles egy erdőben elásva tér magához, mikor pedig hazatér, ott találja a feleségét egy másik férfival – pontosabban saját maga jobbik kiadásával.
Fotó: imdb.com
Most mondhatnám, hogy ennél egy szóval sem mesélek többet a történetről, de mivel már az első epizódban, viszonylag hamar fény derül a Happy Spa valódi tevékenységére, talán nem baj, ha annyit elárulok: az általuk kínált méregdrága és láthatóan igencsak hatásos kezelés nem vitalizáló masszázs, aromaterápia vagy bármi hasonló, hanem klónozás. És még csak nem is szimpla klónozás, hiszen a pácienst nem egyszerűen csak lemásolják, hanem megváltoztatják a DNS-szerkezetét, létrehozzák belőle „a legjobb változatot”, a régit pedig eltüntetik a föld színéről. Miles azonban nem hal meg, és ez a fordulat az, ami úgy igazán elindítja a cselekményt. A probléma csak az, hogy nagyon sok irányba…
Az élet önmagammal alkotói egyszerre túl sok mindenről akarnak beszélni: a kiüresedettségről, a kiégés jelenségéről, a kapuzárási pánikról, a házasságot már-már megmérgező gyermekvállalási nehézségekről, a munkahelyi frusztráltságról, s arról a bizonyosan sokakat kínzó vágyról, hogy egyszer újra lehessen örülni az életnek.
Ezek mind-mind izgalmas és fontos témák, a sorozat viszont mindegyiket csak érinti, egyikben sem merül el igazán. És ez baj, mivel így elveszik annak lehetősége, hogy a néző elmélyüljön a történetben, s teljes mértékben átérezze, mit élhet át a főhős – aki akár mi magunk is lehetnénk. Mert ez a történet egyébként rólunk, hétköznapi emberekről szól, s tényleg bepillantást enged azokba a problémákba, amelyekkel a kisember küzd a mindennapokban.
Fotó: imdb.com
De, hogy máris említsek valami pozitívumot: hiába maradunk a felszínen, a különféle nehézségek és dilemmák igazán érzékletesen rajzolódnak ki előttünk – épp ebben rejlik Az élet önmagammal ereje. Dramedy – dráma és komédia – lévén persze, egyszerre kellene viccesnek és drámainak lennie, ám sokkal inkább dráma, mint komédia, s ez nagyon is az előnyére válik. Az tény, hogy nem rántja be az embert a problémák sűrűjébe és nem gyakorol rá még napokig kísértő hatást, de kétségkívül megérinti és elgondolkodtatja azokról a kérdésekről, amelyekkel egyszer talán neki is szembe kell néznie.
És ezzel a dicséretem még nem ért véget, mert a Timothy Greenberg által írt, valamint Jonathan Dayton és Valerie Faris által rendezett sorozatnak a drámai ereje mellett még az időszerkesztése is figyelemre méltó. Az egyes részek nem ott folytatódnak, ahol az előző befejeződött: vissza-visszaugrunk az időben, hogy minden egyes kulcsszereplő – Miles, Miles klónja, Miles felesége – nézőpontját és érzéseit megismerhessük. Engem lenyűgözött ez a fajta időkezelés – akárcsak Paul Rudd (dupla)játéka! A színész elképesztően jól alakítja mind a megfáradt, az életet értékelni képtelen férfit, mind a kiegyensúlyozott, az életet mindennél jobban értékelő klónt. És e kétféle játék által rendkívül hitelesen megjeleníti azokat az érzelmeket, melyeket hasonló helyzetben kétségkívül átélne az az ember, aki hosszú ideje már csak menekülni akart az élete elől, s az a mesterségesen létrehozott lény, aki rádöbben, hogy még az emlékei sem a sajátjai, mégis, minden porcikájával akarja azt az életet, amely valójában nem is az övé…
Látni kell, mert izgalmas és átgondolásra érdemes témák kerülnek elő benne. És mert Paul Rudd itt két szerepben is lehengerlő!
Az élet önmagammal a Netflixen látható.
Szólj hozzá elsőként