Lomtalanítás, kívül-belül – Hogyan lépjünk tovább? (2019)

„A rendrakás jóval több annál, mint eldönteni, mit dobjunk ki és mit tartsunk meg. Inkább egy tanulási lehetőség, aminek során felmérheted és finomra hangolhatod a viszonyod a tulajdonodban lévő tárgyakkal, és olyan életteret hozhatsz létre, ahol a legjobban érzed magad” – írja Marie Kondo a Tiszta öröm – A rendteremtés művészete című könyvében. Hogy miért idéztem most ezt a mondatot? Azért, mert éppen ez a gondolat, illetve a rendrakás, még inkább a lomtalanítás kerül a fókuszba Nawapol Thamrongrattanarit Hogyan lépjünk tovább? (Happy Old Year, 2019) című filmjében, amely egy érzékeny, megindító és igazán elgondolkodtató alkotás a tárgyak valódi értékéről, az emlékezésről és az elengedésről.

A játékidő kezdetén egy minimalista stílusban berendezett házat barangol be a kamera; közben a főhős, Jean megfogalmazza: „A minimalizmus olyan, mint a buddhista filozófia. Az elengedésről szól.” Erős és előremutató indítás – egész pontosan egy flashforward – ez, amelyet még erősebb két óra követ, melynek során egyre közelebb és közelebb kerülünk a fiatal lányhoz, aki Svédországból hazatérve úgy határoz: az otthonát, ahol édesanyjával és fivérével lakik, s ahol temérdek tárgyat halmoztak fel az évek során, letisztult környezetté alakítja, és csak a legszükségesebb dolgokat tartja meg. Hatalmas fekete szemeteszsákokba kezdi pakolni a kidobásra ítélt tárgyakat, ám hamar rájön, hogy a lomtalanítás közel sem érzelemmentes feladat – pláne, ha a tárgyakban meglátjuk a múltunkat, az emlékeinket…

Szívesen mesélnék részletesebben is a cselekményről – bőven lenne mit –, de szeretném meghagyni nektek azt az élményt, amelyet a film megtekintése során én is átéltem, részben talán azért olyan erősen, mert egy rövid előzetes után, tehát a sztorit alig ismerve „vágtam neki”. Néhány dolgot azonban már a trailerből is leszűrtem. Mindenekelőtt azt, hogy Jean remek főhős. És a filmet látva megállapíthatom: valóban az! Könnyű megkedvelni és követni; figyelni a cselekedeteit, a reakcióit, a mindinkább kibomló érzelmeit. Jean ugyanis igazi, hús-vér lány, aki olykor önző és híján van az empátiának, aki sokszor hibázik, de aki idővel belátja, hogy hibát követett el, s megpróbál jobb ember lenni.

De nemcsak a főszereplő karakterének kidolgozását, illetve az őt alakító Chutimon Chuengcharoensukying megkapó játékát lehet dicsérni, hanem a mellékszereplőket is. Az édesanya, a fiútestvér, az átalakításban segédkező barátnő és a volt barát mind-mind fontos és jól felépített karakterek, akiket nézve feltárul előttünk, milyen sokféle, s olykor milyen nagyon ellentmondásos tud lenni az emlékekhez, az életünk során összegyűjtött vagy nálunk maradt tárgyakhoz való kapcsolódás.

Nawapol Thamrongrattanarit a 36 (2012) című filmjével már megmutatta, milyen nagy érdeklődéssel és tisztelettel viseltet az emlékek, az életre szóló élmények iránt, a Hogyan lépjünk tovább? című munkával pedig visszavonhatatlan tanúbizonyságot tesz arról, hogy tökéletesen tudja, miként lehet egyedi hangvétellel, hitelesen és emberien mesélni az emberről, aki cipeli magával a múltját, akkor is, ha az fizikai valójában már mondjuk csak egy zongora…

Igen, tényleg van egy zongora, amely kiemelt tárgynak számít a filmben, s amelynek megtartása vagy eladása felett vívott anya-lánya küzdelem igen súlyos és mély családi traumát hoz a felszínre. És még hosszan sorolhatnám azokat a tárgyakat, amelyeken keresztül felrémlik Jean múltja, s amelyeket kézbe fogva meg kell élnie a szembenézés s az elengedés fájdalmát. Ami mellesleg igencsak lassú folyamat, lassúságát pedig – milyen csodálatos fogás! – követi a kameramozgás és a cselekmény ritmusa. Ez persze, valamelyest próbára teszi a nézőt, ám olyannyira otthonos érzést kelt a nyugodt, kellemes árnyalatokkal „berendezett” képi világ, valamint a már-már gyengéden simogató zene, hogy csak pillanatokra zökkenünk ki, és máris zuhanunk vissza Jean életébe. Annak is azon szakaszába, amikor meg kell tanulnia, hogy nincsenek egyértelmű válaszok és könnyű megoldások, s az óriás szemeteszsák sem fekete lyuk, csak egy közönséges zacskó, amelybe a lakásunkból igen, a lelkünkből viszont nem száműzhetjük a dolgokat. Mégis, szükséges rendet rakni, lomtalanítani, mert néha egy-egy tárgy elengedése többet jelent, mint gondolnánk.

Látni kell, mert elragadó keserédes történet, amely finoman emlékeztet minket arra, milyen fontos felelősséget vállalni saját magunkért. S mintha csak azt mondaná: nézd, például így kezdhetsz neki.

A Hogyan lépjünk tovább? a Netflixen látható.