„Mindig szeretni fogom. Akkor is, ha többé már nincs értelme.” – Házassági történet (2019)

Két héttel ezelőtt azt írtam az Élősködőkről (Parasite, 2019): az év legjobb filmje. Most pedig muszáj leírnom ugyanezt Noah Baumbach Házassági történet (Marriage Story, 2019) című drámájáról, amely nemcsak egy minden tekintetben kiváló mozi, hanem valószerű, emberi, őszinte film is. És nagy boldogan még azt is hozzáteszem: az idei év legjobbja!

Adott egy férj, Charlie. Egyre sikeresebb színházi rendező, akinek fantasztikus ötletei vannak, továbbá könnyedén megstoppol egy zoknit, és bár csak néhány éve él New York-ban, otthonosabban mozog, mint az „őslakosok”. És mindenki fontos számára, még a gyakornok is. Többek között ezeket fogalmazza meg róla a felesége, Nicole, a gyönyörű és tehetséges színésznő, akiről Charlie a következőképpen nyilatkozik: odafigyel, amikor valaki beszél hozzá; remekül ki tudja nyitni a befőttesüvegeket; remek ajándékokat ad; olyan anya, aki játszik, de tényleg játszik, s bátor.

Noah Baumbach filmje e két ember, a férj és a feleség, Charlie és Nicole bemutatásával kezdődik: egymásról mesélnek, ám csak kihangosított gondolataikat halljuk, amint magukban felsorolják mindazt, amit nem akarnak felolvasni. Egy terapeuta szobájában ülnek, kezükben a „Mit szeretek a másikban?”-papírokat gyűrögetik, de egymásra már nem képesek ránézni. Válnak. De hiába a harag, a csalódottság, a düh, szépen szeretnék végigvinni ezt a folyamatot. Ketten, ügyvédek és mindenféle hercehurca nélkül. Ám ez nem sikerül nekik…

A Házassági történet gyönyörűen illeszkedik Noah Baumbach rendező-forgatókönyvíró életművébe. Egyrészt, mert épp olyan nagy műgonddal készített film, mint például a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (Tower Heist, 2011), a Frances Ha (2012) vagy a The Meyerowitz Stories (2017), másrészt pedig, mert történetét – és természetesen pazar kivitelezését – tekintve méltó párja az életmű legszemélyesebb darabjának, A tintahal és a bálnának (The Squid and the Whale, 2005), amelyben Baumbach egy gyermek szemszögéből, igencsak személyes hangvétellel dolgozta fel szülei válását. Charlie és Nicole történetén keresztül most a saját válásáról mesél – megrendítően őszintén, egyenesen és emberien, s ha lehet, még személyesebben, mint ahogyan azt A tintahal és a bálnában tette.

Elénk tárja a válófélben lévő férj és feleség legmélyebb érzéseit, sőt teljesen lecsupaszítja őket, így mi valójában két, egymásnak feszülő lelket látunk. Két egyént, akik a társadalom által vetett fényben állnak, tehetetlenül, sodródva. Két embert, akik hiába akartak ketten, s szépen válni, nyakukban liheg az ügyvéd, a gyermekelhelyezés fájó, érzékeny kérdése, a szociális munkás, no, meg a pénz.

A szemünk előtt, szúrós megvilágításban kirajzolódik, miként szivárog be a szoros és szent emberi kapcsolatokba a társadalom általános és személytelen működési mechanizmusa, a háttérből, vagy mintegy a függöny két széléről azonban kihajol két ember, akik végső soron mindig szeretni fogják egymást. „Akkor is, ha többé már nincs értelme.”

A Házassági történet legnagyobb erénye, hogy egyszerre fedi fel a társadalom és az egyén „működését”, s közben olyan érzelmeket mozgat meg – mind a vásznon, mind pedig a nézőben –, hogy az valami elképesztő. Ehhez persze óriási szükség van Adam Driver és Scarlett Johansson – vitathatatlanul életük eddigi legjobb! – játékára, akik között mindvégig vibrál, sőt, izzik a levegő. Alázattal, emberséggel és szeretettel keltik életre lemeztelenített karaktereiket, ehhez a „meztelenséghez” pedig csodálatos, lélegző atmoszférát teremtenek Robbie Ryan családi album-szerű képei, Randy Newman a lélek zajait felerősítő csendeket megtörő zenéje, valamint a vágás, amely gyönyörűen csúsztatja egybe a két felet, amelyből már sohasem lesz igazán egész.

Valószerű, emberi, őszinte film – írtam a cikkem elején. S hozzátettem: az idei év legjobbja. De azért muszáj elmondanom azt is: nem való mindenkinek. Személyességéből és kivitelezéséből adódóan a Házassági történet ízig-vérig szerzői film, ez pedig azt is jelenti, hogy hiába bővelkedik humorban és szórakoztató jelenetekben, nem képes mindenkit megszólítani és lekötni. Odafigyelést és odaadást igényel, de megéri, mert fantasztikus alkotás! Kicsit olyan élmény, mintha valaki két órára a kezünkbe adná a szívét.

Látni kell, mert elmondhatatlanul különleges és tökéletes film.

A Házassági történet a Netflixen látható.