Látni kell

Mindenki gyanús… – Teljes titoktartás (2019)

Ki tette? – e kérdés köré szerveződik Régis Roinsard filmjének cselekménye. Egy világsikerű bestseller első oldalainak kiszivárogtatásáról van szó, ami amellett, hogy remek alapötlet, még jó néhány plusz kérdést is felvet. Például azt: Mérhető-e pénzben a művészet, a művészi érték? Meg azt: Szabad-e csupán a sikert és a profitot szem előtt tartva úgy bánni az emberekkel, mintha eszközök lennének? A válaszok bizonyára így is egyértelműek, a Teljes titoktartás (Les Traducteurs, 2019) azonban megérdemli, hogy megnézzük, ugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal szolgál.

Olvass tovább

2020.07.22 by
Látni kell

Súlyos, de gyönyörű szerelmesfilm – Remény (2019)

„Kinek reménye van, nádszálra támaszkodik” – mondja egy napjainkban már nem használatos magyar közmondás, arra utalva: nem sokat ér reménykedni. De mi van akkor, ha látszólag nem marad más, csak egy vékony nádszál, amelyre támaszkodhatunk, vagy még inkább: amelybe kapaszkodhatunk? Mi történik, ha közlik velünk: feltételezhetően már csak néhány hónap van hátra az életünkből? Miként változtatja meg a legszorosabb emberi kapcsolatainkat a halál félelmetes, bántó közelsége? Többek között ezeket a kérdéseket teszi fel Maria Sødahl a – saját életeseményeit feldolgozó – Remény (Håp, 2019) című filmben, amely súlyos, igen, ugyanakkor elmondhatatlanul gyönyörű is.

Olvass tovább

2020.07.16 by
Ahogy én gondolom...

Eszter és Anita moziba megy – Portré a lángoló fiatal lányról (2019)

Anita és én újfent leültünk „mozizni”. Ezúttal én választottam filmet, így a Portré a lángoló fiatal lányról (Portrait de la jeune fille en feu, 2019) került sorra, amely véleményem szerint festői, gyönyörű, érzelmes szerelmes történet. Anita azonban másként vélekedik róla, s így fogalmaz: „számomra jelentős mértékben Szólíts a neveden-koppintás”. Szóval most először nem értettünk egyet, de így még izgalmasabb és érdekesebb volt a közös cikkírás!

Olvass tovább

2020.07.13 by
Látni kell

Tényleg hisszük a bűnök bocsánatát? – Corpus Christi (2019)

„A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. A megbocsátás a szeretetet jelenti. Azt, hogy vétkei ellenére szeretünk valakit. Akármiben is vétkes” – hangzik el a lengyel rendező, Jan Komasa Corpus Christi (Boże Ciało, 2019) című filmjében, amely egy olyan huszonéves fiatalról szól, aki a javítóintézet falai között talál rá Istenre, majd egy távoli faluba érkezve papnak adja ki magát, s megváltást hoz a traumatizált közösség életébe. De mit kap ő; mit tartogat a világ egy bűnös számára? Ki dönti, ki döntheti el, hogy valaki megérdemli-e a megváltást? Ha Isten meg is bocsát, vajon mi képesek vagyunk megbocsátani magunknak, de még inkább egymásnak? Egyáltalán: mi a megbocsátás? És mi a hit lényege? E fontos kérdések egytől egyig felmerülnek ebben a kiváló filmben, amely velünk marad hosszú-hosszú ideig, s elgondolkodtat minket arról, milyen a világ, ha csak mondjuk, de nem hisszük a bűnök bocsánatát…

Olvass tovább

2020.07.07 by
Látni kell

Mikor nagyobb szükség van egy barátra, mint az igazságra – Halott vagy (2019–)

Mi segíthet a gyászban, a veszteség feldolgozásában? Miként nyújthatunk támaszt annak, aki élete legszörnyűbb időszakát éli át? Mennyit ér meg egy barátság? És mennyit az igazság? Létezhet olyan helyzet, mikor a bűnös megérdemli a bocsánatot? Ilyen és ezekhez hasonló dilemmák sorjáznak a Halott vagy (Dead to Me, 2019–) című – immár két évadot is megélt – sorozatban, amely egyszerre szórakoztató, nevettető fekete komédia, sötét thriller és súlyos, nyomasztó, sokszor szívfacsaró dráma.

Olvass tovább

2020.07.03 by
Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Olvass tovább

2020.06.25 by
Látni kell

Az nem kifejezés, hogy próbára teszi a nézőt… – Ugye boldog vagy? (2019)

Hogy rögtön érzékeltessem, mennyire megüli az ember gyomrát, s mégis, mennyire piszkálja a fantáziáját Susanne Heinrich első nagyjátékfilmje, elmondom, hogy miután véget ért, csak ültem némán, és azon gondolkoztam: vajon mennyire szidnám magam tizenöt perc múlva, ha elindítanám még egyszer? Elindítottam… A fiatal rendező, író debütáló alkotása 2019 januárjában Saarbrückenben elnyerte a nemzetközi zsűri fődíját és az ökomenikus zsűri díját, továbbá szerepelt a Berlinale Kritikusok Hetén és a Rotterdami, valamint a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválok programjában – ezek tudatában álltam neki először, aztán másodszor is, és bár mindkét alkalommal ott villogott a fejemben újra és újra, hogy miéért?, őszintén mondhatom, hogy mikor átengedtem magam neki, az elvárásaimat pedig elengedtem, szórakoztatott és elgondolkodtatott. Nem is kicsit!

Olvass tovább

2020.06.18 by
Ahogy én gondolom...

„Indulj el” – avagy tizenkilenc plusz egy „utazós” film nyaralás helyett

„Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel” – olvasható Jon Krakauer Út ​a vadonba című könyvében, amely (akárcsak a belőle készült film) annak idején iszonyatosan mély benyomást tett rám. A nyaralásra vittem magammal, s miközben faltam a lapokat, számos kérdés fogalmazódott meg bennem. Mit tud adni az embernek egy út? Milyen érzés egy időre „kijelentkezni” a világból? Mit jelent az a szó: szabadság? Természetesen még bőven sorolhatnám a kérdéseket, s azt is kiemelhetném, hogy a Christopher McCandless kalandjait nyomon követő történet nem csak az utazás csodás mivoltára hívja fel a figyelmet, ám ehelyett én most újfent filmeket sorolok… E listán azok az alkotások szerepelnek, amelyeket nézve mindig úgy érzem: a kanapén ülve járom be a világot, s megláthatom, milyen változásokat hozhat az ember életében az utazás.

Olvass tovább

2020.06.11 by
Látni kell

„A szerelem zűrös, szörnyű, önző …és merész.” – Ha tudnád (2020)

Rengeteg cikkben megemlítettem már, de azért most is kijelentem: rettenetesen szeretem a romantikus, jobban mondva, a szerelmesfilmeket. Azokat, amelyek olykor a boldog véget is sutba dobva elmélkednek arról, milyen s mi is az a szerelem. Nos, Alice Wu második nagyjátékfilmje, a Ha tudnád (The Half of It, 2020) is ilyen film. Mérhetetlenül szórakoztató és imádnivaló romantikus tinivígjáték, amely mindvégig jó hangulatot és pozitív energiát áraszt, ugyanakkor nem lebeg a rózsaszín köddel borított felszínen, hanem lebukik a mélybe, hogy feltárja egyebek mellett az ön- és útkeresés nehézségeit (és szépségeit), a homoszexualitás megítélésének kérdését, továbbá megmagyarázzon olyan gondolatokat, minthogy „a szerelem zűrös, szörnyű, önző …és merész”.

Olvass tovább

2020.06.02 by
Mi az a...?

Mi az a cinerama?

Elárulom nektek: az oldal rovatai közül a Mi az a…? a második kedvencem. Méghozzá azért, mert amikor a filmes jegyzeteimet lapozgatva egy újabb kifejezést választok nektek, mindig úgy érzem magam, mintha újra az a lelkes filmszakos egyetemista lennék, aki jó néhány évvel ezelőtt voltam. Nos, most ezzel a régről megőrzött lelkesedéssel mesélek arról, mit takar a kifejezés: cinerama.

Olvass tovább

2020.05.26 by