Ismét egy kis filmelmélet és filmtörténet – avagy játékra és filmekre fel!
Browsing Tag
filmelmélet
Azt hiszem, sok mindent tudtok már rólam, azt azonban talán még nem, hogy rettenetesen szeretem a műveltségi vetélkedőket és társasjátékokat, a televíziós kvízműsorokat, s úgy általában a kvízeket. Mondjuk iszonyatosan lámpalázas vagyok, úgyhogy csak a négy fal között, a családtagjaimmal játszom, és természetesen előszeretettel nyomkodom az online elérhető Legyen ön is milliomos!-t. Továbbá olykor-olykor összeállítok nektek egy-egy ZH-t, illetve filmtörténeti kérdéseket tartalmazó kihívást, de hosszú ideje vágytam már arra, hogy legyen kvíz az Eszter és a filmek oldalon. Mostantól lesz is. Úgyhogy azt mondom: filmekre és játékra fel! Ezennel indul Filmezz ! Felelek – méghozzá egy filmtörténeti és filmelméleti „barangolással”.
Egyik barátnőm a múltkor azt mondta, sok egyéb mellett azért is imádja a filmeket, mert a segítségükkel „átkerül” egy másik világba. Miközben filmet néz, néhány órára kiszakad a saját életéből, és megfeledkezik mindarról, ami vele, körülötte zajlik. Pontosan így érzek én is, sőt néha azt veszem észre, hogy teljesen belevonódom a történetbe, és úgy azonosulok valamelyik szereplővel, mintha én magam lennék a vásznon… Veletek is történt már ilyen? Éreztétek már úgy, hogy a legmélyebb érzéseiteket, félelmeiteket látjátok viszont a vásznon? Ha a válaszotok igen, ez a cikk nektek szól!
A reggel indításaként megkérdeztem a páromtól, szerinte mi az a szüzsé. Nos, itt a válasza: „Az egy olyan főzési technika, tudod! Amikor felvágod, mondjuk a hagymát. Julienne-re. Csak nem julienne-re vágod, hanem szüzsére.” Vélhetően a francia eredetű szó hangzása idézte fel benne a főzést, meg az, hogy éppen a konyhában álltunk, amikor neki szegeztem a kérdést, de én örültem a válaszának – és nem csak azért, mert megnevettetett. Hanem azért is, mert néhány másodperc alatt megbizonyosodtam róla: a szüzséről muszáj mesélnem – nektek, s neki is. (A cikket a páromnak ajánlom.)
Előszeretettel írogatok idézeteket ide-oda: jegyzetfüzet hátuljára, lap szélére, asztali naptárba, sőt a pécsi albérlet nagyszobájában – ahol három évig éltem – a szekrénysor oldalára is ragasztottam egyet, mielőtt utoljára becsuktam volna magam mögött az ajtót. Már nem tudom, mit idéztem az utánam jövőnek, de remélem, hogy az állt a papíron: „A dráma olyan, mint az élet, csak az unalmas részek ki vannak vágva. Na ja, Hitchcock tudta, mi a dörgés! Ez a szoba pedig imádja, szóval kérlek, időnként nézz Hitchcock-filmeket.” Nos, most titeket is erre biztatlak, és a suspense fogalmáról mesélek – amely nem mellékesen olyannyira összeforrt Hitchcock nevével, mint a zuhanyzós jelenet kifejezés…
Nemrégiben arról mesélt nekem az egyik barátnőm, hogy évekkel ezelőtt készített egy videót, amelyben hírességeket kérdezett arról, mi a kedvenc szavuk. Gyorsan meg is kerestük, s ahogy hallgattam sorban, hogy angyal, jövendő, boldogság, tündérkert stb., rájöttem: nekem nincs kedvenc szavam. És míg a kedvenc szín hiányába könnyedén belenyugodtam, ebbe nem sikerült, szóval jelentem, ma reggel megtaláltam a kedvencem. Így hangzik: snitt. De mit jelent ez a szó? Most erről mesélek.
Tulajdonképpen ismét arra jutottam, hogy jól ismeritek az általam bemutatni kívánt kifejezést, mégis úgy éreztem, érdemes foglalkoznunk a vágással, hiszen ez a filmkészítés azon folyamata, amely – a rendezéssel szoros összefüggésben – meghatározza egy film szerkezetét, felépítését, ritmusát. Tehát: a jövőben, mikor egy film végén lepereg a stáblista, ne csak a rendező és a főbb színészek, továbbá az operatőr nevét figyeljétek – és jegyezzétek meg –, hanem a vágóét is.
Sokat vacilláltam rajta, vajon mennyire ismeritek a plán kifejezést, és arra jutottam, hogy biztosan jól – ennek ellenére most mégis ezzel a filmes szakszóval foglalkozunk, méghozzá azért, mert véleményem szerint a mozgókép vizuális világának vizsgálata az egyik legizgalmasabb dolog. Ha nem hiszitek, járjatok utána! (De ha hiszitek, akkor is!)
Amikor elkezdtem megtervezni ezt az oldalt, az első rovat, amely eszembe jutott, hogy „na, ez kell”, a Filmek térből és időből volt. Különös izgalommal töltött el a tudat, hogy bevezethetlek benneteket a filmek világába; nemcsak a történeti, hanem az elméleti kapukat is kinyitva előttetek. Most – két múltban tett látogatás után – egy elméleti kaland következik: az egyik elsőként kialakult filmműfajt, a melodrámát mutatom be nektek, valamint jeles képviselőjét, a Casablancát (1942), amelyet bizonyára ti is imádtok!
Mivel az előző Mi az a…? cikkemben a montázst mutattam be nektek, úgy döntöttem, most a hozzá kapcsolódó Kulesov-kísérletet fogom. Elárulok valamit: a kémiai kísérletek mindig is hidegen hagytak – gondolom azért, mert már a számokkal sem vagyok jóban –, Lev Kulesov montázskísérlete viszont egyszerűen letaglózott. Biztos vagyok benne, hogy ez veletek sem lesz másként.