Újraírni a múltat – Végtelen (2018)

Az egyetemen, valamelyik órán egyszer előkerült a kérdés: Ha lenne egy időgépünk, hova akarnánk menni? Egyesek azt válaszolták, hogy a dinoszauruszok korába, mások azt, hogy 3000 Magyarországára, megint mások pedig azt, hogy a közeledő vizsgaidőszakot szeretnék jól megnézni, lehetőleg a dolgozatokra írt helyes válaszokkal. Én, úgy rémlik, annyit mondtam csak: a gyerekkoromba mennék… Azóta is sokszor eszembe jut az az óra, az a kérdés, s azóta is szeretek eljátszani a gondolattal, mit tennék, ha „kedvemre” utazhatnék az időben. Épp ez a gondolat áll José Esteban Alenda és César Esteban Alenda Végtelen (Sin fin, 2018) című filmjének középpontjában, amelynek főhőse azzal a céllal s reménnyel tér vissza a múltba, hogy újraírja szerelme sorsát.

Főszereplőink Javier és María. Egymás szöges ellentétei. Javier visszahúzódó, félénk, a világban idegenül mozgó figura, aki tudományos karrierről és egy működő időgép megépítéséről álmodik. María élénk, vad, impulzív lány; boldogan fürdik az emberek figyelmében, s arra készül, hogy ünnepelt színésznő lesz. Aztán eltelik tizenöt év, és minden megváltozik… María álmai szertefoszlottak, mások sikerének árnyékában élve idegennek érzi magát a világban, és úgy gondolja, teljesen magára maradt, mi több: felesleges. S Javier nem érezteti vele, hogy ez nincs így. Túlzottan lefoglalja a munkája, és csak akkor kap észbe, mikor már késő… Ám ott az időgép, és működik, ezért hát elhatározza: visszautazik az időben, s rendbehozza mindazt, ami elromlott, amit elrontott.

Javier és María az első találkozásukat „élik újra”, a férfi pedig azt reméli, arról álmodik: szerelme újra az a felhőtlenül boldog lány lesz, akibe annak idején beleszeretett.

A két testvér, José Esteban Alenda és César Esteban Alenda a Not the End című, 2014-es – egyébként kiváló – kisfilmjét adaptálta nagyjátékfilmmé, az eredmény pedig mesés lett! A remek alapötletből egy csodálatos, érzelmes, megindító film született, amelyben minden egyes apró részlet a helyén van. A Végtelen forgatókönyve átgondolt és kidolgozott, a karakterek élnek – olyannyira, hogy nemcsak valódinak, de jó ismerősnek is találjuk őket. Az alkotók különleges, mély kapcsolatot teremtenek a főszereplők és a nézők között, ezzel pedig elérik, hogy ténylegesen beleéljük magunkat Javier és María helyzetébe, s hatalmába kerítsen minket az a sok érzés, amelyet ők ketten átélnek.

A szépséges és a súlyos érzelmekkel a road movie, a sci-fi és a romantikus dráma elemei keverednek a Végtelenben, amelyet nézve hamar eszünkbe jut Richard Linklater Mielőtt-trilógiája, annak is az első darabja [Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise, 1995)], amely úgyszintén egy kapcsolat kialakulásába enged betekintést. S amely úgyszintén érzelmes, mégis földhözragadt alkotás. És muszáj még egy párhuzamot említenem: az elragadó, a legjelentéktelenebb félmondatot és kézmozdulatot is hitelessé tevő színészi játékot. María León és Javier Rey hihetetlenül profik és igaziak, s olyan intenzitással keltik életre karaktereiket, hogy olykor-olykor azt érezzük – nem csak azért, mert a saját nevüket viselik –, tulajdonképpen nem is játszanak, csak élnek.

Az imént írtam a műfajokat, de azt nem tettem hozzá, ami talán egyértelmű is: hogy a Végtelen elsősorban romantikus dráma, sőt, szerelmesfilm, amelyben a képi világ, a zene s maga a történet is azért a két szerelmesért van, akik az évek során elteltek csalódással, fáradtsággal, fájdalommal, megbánással, s egyikük, vagy talán mindkettejük a múlt megváltoztatásának vágyával is. Igen, e gesztus néhol szentimentálissá, melodramatikussá teszi a filmet, de nem mondhatnám, hogy ez túlzottan zavaró lenne. Hiszen a Végtelen sokkal inkább hiteles és elgondolkodtató, mintsem túlcsorduló, s azáltal, hogy folyamatosan, finoman játszik az idővel és az érzelmeinkkel, vastagon aláhúzza: egyelőre még ott tartunk, hogy nem tudunk visszautazni a múltba kijavítani az elkövetett hibákat, mégiscsak élni az elszalasztott lehetőségekkel, s magunkhoz venni az elvesztegetett időt…

Látni kell, mert aprólékos műgonddal készített alkotás, amely egy kapcsolat látleletén keresztül saját magunkat is megláttatja velünk. És hiába a párhuzam, nem újragondolása vagy újramondása a Mielőtt felkel a Nap-nak, hanem egy üde és rendkívül egyedi film.

A Végtelen az HBO GO-n látható.