Látni kell

A szerelemről, és sok minden másról is – Bocsáss meg, kedvesem! (2018)

Amikor elolvastam a Bocsáss meg, kedvesem! (Plaire, aimer et courir vite, 2018) történetét, hirtelen felidéződött bennem az elmúlt évek egyik legjobb filmje, Luca Guadagnino Szólíts a neveden (Call Me by Your Name, 2017) című munkája, s magamban ki is jelentettem: oké, szóval akkor Christophe Honoré elénk teszi ennek a realisztikusabb francia változatát. Az első húsz perc után aztán kénytelen voltam visszaszívni ezt a kijelentést, a Bocsáss meg, kedvesem! ugyanis rendkívül egyedi alkotás, amely a férfiak között kibontakozó szerelem mellett barátságról, betegségről, gyászról és halálról mesél. Tehát nem, ez a film nem a Szólíts a neveden francia változata; ám legalább olyan értékes és megkerülhetetlen! Ennek ellenére sajnos nem való mindenkinek…

A történet Párizsban játszódik, 1993-ban. Főhősünk a harmincas éveiben járó író, Jacques Tondelli, aki egy színházi előadás miatt Bretagne-ba utazik: itt – egy moziba betérve – ismeri meg a huszonéves Arthurt, aki nem igazán találja a helyét a barátnője mellett. A két férfi között azonnal szikrázni kezd a levegő, s miután együtt töltik az estét, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Az élet azonban nem kizárólag boldogságot és élvezetet tartogat nekik: Jacques HIV-pozitív, az állapota pedig egyre csak romlik.

Bocsáss meg, kedvesem!

Fotó: imdb.com

Mielőtt a film milyenségéről beszélnék, egyszerűen muszáj elmondanom valamit. Én személy szerint azt gondoltam, mostanra már olyannyira nyitottá vál(hat)tunk, hogy nem okoz megbotránkozást a csók vagy a szex látványa – legyen szó egy férfi és egy nő, két nő vagy két férfi kapcsolatának bemutatásáról. Nos, tévedtem! A moziban ülve teljes megdöbbenéssel szembesültem vele, hogy ha két férfi megcsókolja, ne adj isten vetkőztetni kezdi egymást, akkor a reakció keserű sóhaj és egyetlen egy elsuttogott szó: „szánalmas”. E szó igen mély benyomást tett rám; hatására megfogalmazódott bennem: óriási szükség van az olyan filmekre, mint a Bocsáss meg, kedvesem! – akkor is, ha sokan még nagyon sokáig a fejüket ingatva fogják a játékidő háromnegyedénél felháborodva elhagyni a mozitermet…

Jó, elismerem: Christophe Honoré egyáltalán nem finomkodik. Realisztikusan, sőt már-már naturalisztikusan tárja elénk a szexualitást, ezzel viszont nem a megbotránkoztatás a célja; csupán csak őszinte. Ez persze, sokaknál kiverheti – és ki is veri – a biztosítékot, én azonban egy pillanatig nem éreztem azt, hogy túlmegy minden határon. Meglehet, azért, mert ismertem a korábbi rendezéseit: például a Francia szépség (La belle personne, 2008), a Csak a szex (Homme au bain, 2010) és a Szerelem nélkül soha (Les bien-aimés, 2011) című műveket, amelyek jól mutatják, milyen nyílt és merész alkotó Christophe Honoré. Ezen filmek után engem valójában egyáltalán nem lepett meg a Bocsáss meg, kedvesem! ábrázolásmódja, de azt – főként a reakciókat tapasztalva – be kell látnom, hogy ez a film (sajnos) nem való mindenkinek.

Bocsáss meg, kedvesem!

Fotó: imdb.com

Pedig nagyon jó szívvel ajánlanám, vagy inkább tenném kötelezővé, hiszen olyan témák kerülnek elő benne, amelyekkel muszáj lenne foglalkozni. Az AIDS sokak számára ma is megfoghatatlan fogalom; de nem csak ezen betegség „felemlegetése” miatt fontos ez a film. Christophe Honoré a szerelem nemtelensége mellett az igaz barátságról is beszél, emellett pedig igyekszik kibontani a néző előtt az elengedés, a gyász és a halál szintén megfoghatatlannak nevezhető fogalmait is. És mindezt igazán pazar módon teszi!

A kilencvenes éveket idéző miliő valósághűen lüktet, a Rémy Chevrin kamerája által megrajzolt képi világ tökéletesen illeszkedik a narratívához, a két főszereplőt életre keltő színészek: Pierre Deladonchamps és Vincent Lacoste pedig fantasztikusan „mozognak” abban az egyszerre érzelemmel teli és távolságtartó környezetben, amelyet Christophe Honoré álmodott köréjük. Nagy kár, hogy ez a humorral vegyített, ugyanakkor mélyen megrendítő dráma sokak számára nem tartogat majd mást, csak egy keserű sóhajt… De én azért remélem, hogy lesznek, akik – hozzám hasonlóan – úgy vélik majd: a Bocsáss meg, kedvesem! nem szánalmas, hanem értékes és megkerülhetetlen film. Mert tényleg az.

Látni kell, mert őszintén beszél a szerelemről, a barátságról, s azokról a fájdalommal teli érzésekről és helyzetekről, amelyekkel a valóságban mindenki egymaga szembesül.

A Bocsáss meg, kedvesem! április 11-étől látható a mozikban a Cirko Film forgalmazásában.

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek