Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Milyen szülőnek lenni? – kérdeztem az évek során többször is anyától és apától, s ők mindig ugyanazt a választ adták: csodálatos. Elhittem nekik, mert ha valaki megkérdezte volna tőlem, milyen az ő gyermeküknek lenni, ugyanezt mondtam volna… De persze, tisztában vagyok vele, hogy a szülői lét nemcsak csodákkal van tele, hanem nehézségekkel is.

Filmek édesanyákról és édesapákról

A boldogság nyomában (Fotó: imdb.com)

Az édesanyák és az édesapák mindennapjai küzdelmekről, lemondásokról, megpróbáltatásokról is szólnak, ugyanakkor csordultig telnek örömmel, boldogsággal és hálával is – mutatnak rá az általam kiválasztott filmek, amelyek többek között arról szólnak, mi mindenre képesek a szülők, s milyen is szülőnek lenni.

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette, 1948)

„Vittorio de Sica Biciklitolvajok című alkotása egy becsületes munkanélküli férfi drámai történetét meséli el. A film főszereplője Antonio, aki hosszú idő után végre munkát kap, az öröm azonban nem tart sokáig, valaki ugyanis rögtön az első napon ellopja legfontosabb munkaeszközét, a kerékpárját. Antonio viszont nem hagyja annyiban a dolgot, bejárja Rómát, hogy ráakadjon a tolvajra és a megélhetést biztosító biciklire.”

Kötelező filmek – Biciklitolvajok (Ladri di biciclette, 1948)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Mamma Róma (Mamma Roma, 1962)

A Mamma Róma a római szegények világában, egy nyomornegyedben játszódik, főszereplője pedig egy prostituált létből kitörni vágyó nő, Mamma Róma. Az ő és cseperedő fia, a tizenhat éves Ettore kilátástalannak tűnő sorsa áll Pasolini ezen végtelenül emberi és megható filmjének középpontjában.

Kötelező filmek – Mamma Róma (Mamma Roma, 1962)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Kramer kontra Kramer (Kramer vs. Kramer, 1979)

Robert Benton filmje a Kramer-családról szól. Az apa, Ted imádja a feleségét és a hatéves kisfiát, de láthatóan nem ők a legfontosabbak számára, hanem a munkája. Mindent a karrierjének rendel alá, ám egy napon nagyot fordul vele a világ: a felesége, Joanna közli vele, hogy elhagyja, hogy beteljesíti leghőbb vágyát, s az anyaszerepet hátrahagyva megpróbálja megvalósítani önmagát. Ted tehát magára marad a gyermekével; igyekszik minél jobban helytállni otthon és a munkahelyén is, a sok rászakadt feladat megoldása közben pedig rádöbben: tüneményes kisfia a legnagyobb ajándék az életében. És akkor, másfél év után, visszatér Joanna…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Nicsak, ki beszél (Look Who’s Talking, 1989)

Főhősünk a könyvelőként dolgozó Mollie, aki éppen első gyermekét várja. A jövő azonban igazán kilátástalannak tűnik, az apa ugyanis a főnöke, akinek esze ágában sincs elhagyni a feleségét vagy mondjuk vállalni a felelősséget. Mollie ennek ellenére megtartja a babát, s hamarosan világra is jön az imádnivaló Mikey. Akinek érkezése után természetesen elkél a segítség… Még szerencse, hogy megjelenik a színen James, a taxisofőr, aki szívesen magára vállalja a gyermekfelügyeletet. S aki kiváló apa-jelöltnek bizonyul! Mikey hamar ki is választja magának, de felmerül a kérdés: hogyan tudassa döntését a felnőttekkel?

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (Mrs. Doubtfire, 1993)

Daniel Hillard lába alól egyik napról a másikra kicsúszik a talaj: elveszíti az állását, és a viselkedését megelégelve a felesége is elválik tőle. És ez még nem minden! A bíróság ítélete az a bizonyos utolsó csepp a pohárban: Daniel csak hetente egyszer láthatja a gyermekeit. Hetente egyszer… – érlelgeti magában a gondolatot, ám úgy érzi, ez neki nem elég, ezt ő nem bírja ki. Ezért hát idős asszonynak öltözik, s jelentkezik az álláshirdetésre, amelyet a felesége adott fel, aki dadát keres a gyerekek mellé…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Édesek és mostohák (Stepmom, 1998)

Adott két nő: a volt feleség és az új kedves. Mindketten ugyanazért a családért harcolnak – igen, valóban harcban állnak egymással, céljuk pedig elnyerni a férfi, de még inkább a gyermekek szeretetét. Ám a sors közbeszól…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999)

„A Mindent anyámról főhőse Manuela, aki teljesen összeomlik, mikor egy este a fiát, Estebant halálra gázolja egy autó. Amikor pedig felocsúdik, azt veszi észre, hogy a múlt és a jelen teljesen összekuszálódott benne. Fia naplóját lapozgatja, s megakad a szeme néhány jelentőségteljes mondaton: »Tegnap anyám egy fényképet mutatott nekem. A fele hiányzott. Úgy érzem, az életemből is hiányzik ez a rész.« Esteban az apjáról írt, akiről Manuela sosem beszélt. Úgy gondolta, nehéz lenne megmagyarázni, hogy a férfinek, akit immár Lolának hívnak, nagyobb mellei vannak, mint neki. Akkor azt hitte, helyesen cselekszik, de fia halála után minden megváltozik, Manuela ezért elhatározza, hogy megkeresi Lolát és elmondja neki: volt egy fiuk.”

Kötelező filmek – Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Egy fiúról (About a Boy, 2002)

A 38 éves Will gondtalanul tengeti mindennapjait. Gazdag, facér, gyermektelen, és az egyetlen dolga az, hogy kitalálja, hogyan tudna még könnyebben csajozni. Miután véget ér futó kalandja egy fiatal egyedülálló anyával, rájön: a magányos szülők klubja az ideális terep! Gyorsan ki is talál magának egy kamugyereket és csatlakozik a helyi klubhoz, ahol kiszúrja a gyönyörű Susie-t. Igyekszik mihamarabb elcsábítani a nőt, csakhogy a sors más tervet szövöget, olyat, amely mindent megváltoztat: Will életébe belecsöppen hát egy gyermek, Marcus…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

A boldogság nyomában (The Pursuit of Happyness, 2006)

Chris Gardner mindent megtesz a családjáért. Minden erejével azon van, hogy boldog, biztonságos környezetet teremtsen a felesége és a fia számára, ám a szerencse mind jobban elkerüli. Időt és energiát nem sajnálva igyekszik meggazdagodni, de csak egyre szegényebbek lesznek, míg végül a felesége úgy dönt: nem bírja tovább, elhagyja a családot. Chris ekkor óriásit kockáztat: feladja az állását, hogy részt vehessen egy bróker cég tanfolyamán. Tanul, amennyit bír és óvja vele maradt kisfiát. Pénz híján hamarosan várótermekben és menhelyeken kell meghúzniuk magukat, Chris azonban nem adja fel a reményt…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

A legszebb dolog (Un heureux évenement, 2011)

Barbara és Nicolas egy téli estén találkoznak először, s egy pillanat alatt egymásba szeretnek. Hamar össze is költöznek, s a gyermekáldás sem várat sokáig magára. Kilenc hónap – ez idő alatt Nicolas berendezi a babaszobát és új munkát keres, Barbara pedig, miközben az anyaságra készül, elkezdi írni az első könyvét is. És akkor, mintha csak egy pillanat telt volna el, megérkezik a kicsi, a fiatalok pedig azon kapják magukat, hogy számos kérdés kavarog bennük azzal kapcsolatban, mit is jelent szülőnek lenni.

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Apák és lányaik (Fathers and Daughters, 2015)

E különleges történet középpontjában egy New York-i család áll. A cselekmény két idősíkot tár fel előttünk: egy kislány gyermek- és felnőttkorába is betekintést nyerünk, s megláthatjuk, milyen nehézségeket és szépségeket tartogat az élet egy özvegy apa és az ő lánya számára…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Egy nap (2018)

„Az Egy nap főhőse Anna, egy háromgyerekes édesanya – s ahogy arra a cím egészen pontosan utal, az ő kicsivel több mint egy napjába nyerünk betekintést. Ez a nap pedig éppen olyan, mint bármelyik másik: Anna felkel, ébreszti a gyerekeket, ruhát választ és helyez az ágy szélére, nem a pöttyöset, a farmert, reggelit, uzsonnát készít, dolgozni megy, majd a gyerekekért, aztán viszi őket balettra, vívni, cselló órára. Itt most nyugodtan írhattam volna, hogy stb., Anna napja ugyanis végtelenített rohanás; feladatok, elintéznivalók, betartandó időpontok sorozata, mintegy versenyfutás az idővel, amely közepette még a környezetnek – a főnöknek, az anyósnak, a másik kislány anyjának – is meg kell felelni. És közben a legkisebb gyerek, Márkó belázasodik. De elfogyott a lázcsillapító… Anna el szeretné érni a férjét, Szabolcsot – nemcsak azért, hogy hozzon Nurofent, hanem azért is, mert úgy érzi: talán még időben van, talán még megmentheti a házasságát.”

„Ennél méltóbban nem lehet” – Egy nap (2018)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: port.hu

Életem értelmei (Nos batailles, 2018)

Olivier otthon és a munkában is a maximumot nyújtja, ezért is éri váratlanul, mikor a felesége se szó, se beszéd elhagyja. A férfi egyedül marad két gyermekükkel, s igyekszik átvészelni az állapotot, amelyről azt gondolja, átmeneti. Idővel azonban rájön: a felesége sosem tér haza.

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Pszichoanyu (Tully, 2018)

„Főhősünk Marlo, a várandós, kétgyermekes édesanya, akit testvére különös ajándékkal akar meglepni: egy éjszakai dadussal. Marlo eleinte fenntartásokkal kezeli az extravagáns ajánlatot, és nem veszi igénybe a szolgáltatást, de amikor az újszülött is megérkezik a házhoz, rájön, hogy minden segítségre szüksége van, és felhívja Tullyt. A fáradt édesanya és az energikus, különc dadus között pedig igen különleges kapcsolat szövődik…”

Az anyaság nem rózsaszín vattacukorfelhő – Pszichoanyu (2018)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

Csodálatos fiú (Beautiful Boy, 2018)

„»A fiam mostanra már mindenféle kábítószert kipróbált, de legjobban a kristálymetre kattant rá. Szeretném tudni, mit művel vele ez a szer. És azt is, hogyan segíthetek.« E mondatokkal kezdődik a Csodálatos fiú. Egy kétségbeesett édesapa mondatai ezek, aki mindössze egyetlen dolgot szeretne: megmenteni a fiát, az ő csodálatos fiát. Nicolas ugyanis valóban csodálatos fiú: éles eszű, érzékeny, tisztelettudó gyermek, aki egyszer csak belecsúszik a drogfüggőségbe, magával rántva a mélybe egy egész családot. Ez a család pedig nem feltétlenül az a közeg, amelyet a kábítószer szó hallatán hirtelen elképzelünk… Az újságíróként dolgozó David jómódban és szeretetben él második feleségével és két gyermekükkel, s otthona előző házasságából született fia, Nicolas számára is csak idillt tartogat. Csakhogy a kábítószer nem válogat; nem érdekli, mennyi pénzed van, mennyi szeretetet és bizalmat kapsz – mutat rá a film, amelynek története nem csupán fikció.”

Ítélet nélkül a kábítószer-függőségről – Csodálatos fiú (2018)

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

+1 Az élet maga (Life Itself, 2018)

A plusz egy… Hosszan, nagyon hosszan tudnék nektek mesélni Az élet maga című filmről, hogy meggyőzzelek benneteket arról, nézzétek meg. De inkább csak egy idézetet hoztam belőle, amely akkor jutott eszembe, mikor kitaláltam, hogy összeállítom ezt a listát…

Filmek édesanyákról és édesapákról

Fotó: imdb.com

„Nem tudom biztosan, kinek a történetét mondtam el. Nem tudom, hogy az enyém-e vagy egy olyan szereplőé, akivel még nem találkoztam. Semmiben nem vagyok biztos. Csak annyit tudok, hogy az élet bármikor meglephet. Térdre kényszeríthet. És ha megteszi, emlékeztetem magamat, hogy én vagyok az apám. És az apám apja. És én vagyok az anyám. És az anyám anyja.”

Egyszerűen szép – Az élet maga (2018)

 

Kapcsolódó cikkeim:

„Indulj el” – avagy tizenkilenc plusz egy „utazós” film nyaralás helyett

Kötelező filmek – Tíz film, amelyben megjelenik a bezártság motívuma

Az élet csodaszép! – Tizenöt plusz egy film, amely után másként szemléljük az életet

A nevetés a legjobb orvosság – Tíz plusz kettő francia vígjáték bezártság ellen

Kötelező filmek – Tíz animációs film szobafogság idejére

Szerelem a filmen – avagy tizennégy különleges alkotás Valentin-napra

Tíz plusz egy romantikus film karácsonyra

És Wéber Anikó író, újságíró, pedagógus cikke, amelyben filmeket ajánlok:

„Mindig azt érzem: olyan vagyok, mint az édesanyám”

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek