„A férjem egy szörnyeteg. Ha hazajön, megölöm.” – Apró mesék (2019)

Az idei év egyik legjobban várt filmje a Szász Attila–Köbli Norbert alkotópáros új, Apró mesék (2019) című történelmi munkája, amelynek (szerintem) már az előzetese is olyan remekül sikerült, hogy az ember akaratlanul is újra meg újra lejátszotta… A várakozás izgalmához pedig azért jócskán hozzáadott, hogy az alkotók három kiváló tévéfilm után végre nagyvászonra álmodták a fikcióval átitatott történelmet. A rájuk oly jellemző profizmussal készítették el az Apró meséket, amely nem is olyan apró, mint amilyennek sokan mondják…

Szász Attila 2004-ben tűnt fel a Most látszom, most nem látszom című kisjátékfilmmel, amelyből azonnal kiragyogott a tehetsége, illetve az a képessége, hogy belelát az emberekbe. Már akkor úgy beszélt az érzelmekről, s az emberi kapcsolatokról, ahogyan kevesen teszik. Aztán jött az ’56-os tematikájú A berni követ (2014), a Mágnás Elzát megidéző Félvilág (2015) és a Donyec-medence poklában szövődött szerelmet középpontba állító Örök tél (2018), amelyeket Szász Attila már Köbli Norbert forgatókönyvíróval készítette, s amelyek láttán mind’ jobban befészkelt a néző fejébe az a gondolat: ők ketten hazánk történelmi filmesei, és pont. Tény és való, bármilyen korszak „jól áll” nekik, ám nem csak a történelmet tudják hitelesen megidézni; valós embereket, élethelyzeteket, küzdelmeket, érzéseket sorakoztatnak fel, s arra ösztönzik a befogadót, hogy mindezzel kezdjen valamit. A Szász–Köbli duó filmjeit nézve tehát nemcsak a múltba pillantunk, hanem kicsit magunkba is – ez legújabb alkotásuk, az Apró mesék esetén is így van.

A második világháború után járunk néhány hónappal. Budapest romokban hever, az emberek kétségbeesetten várják haza szeretteiket, akik talán odavesztek a fronton. Ebben az időszakban próbál boldogulni főhősünk, Hankó Balázs, méghozzá úgy, hogy az apróhirdetéseket bújja, és a családtagjaikat keresőknek előáll egy apró mesével. „Együtt szolgáltunk a férjével a Don-kanyarban” – mondja, mi pedig tudjuk, pofátlan hazugság ez a még egy főtt tojásért, mégsem sikerül igazán megvetnünk a szélhámost. Hiszen füllentései reményt hoznak oda, ahol már nem maradt más, csak kétség és fájdalom. Persze, sejtjük, hogy ebből egyhamar baj lesz, és amikor Hankó lebukik, s menekülnie kell Pestről, azzal is tisztában vagyunk, hogy csöbörből vödörbe esik. Vidéken, az erdő mélyén egy titokzatos nő és a fia találnak rá. Hankó az asszonyt ugyanazzal az apró mesével próbálja átverni, amellyel másokat, de a nő nem úgy emlékszik, hogy „a férje hős”. „A férjem egy szörnyeteg. Ha hazajön, megölöm” – hangzik el, Hankó pedig szép lassan rájön: az őt kísértő háborús emlékek mellett valami olyannal is meg kell megküzdenie, ami a saját démonainál is félelmetesebb…

A történet valamelyest előre kiszámítható, de ezt nem azért hangsúlyozom, mert akkora hiba lenne, hanem azért, mert Szász Attila ennek ellenére képes mindvégig fenntartani a feszültséget, és úgy megágyazni a fordulatoknak, hogy némiképp felülírja velük a nézői elgondolásokat. A film kezdetén például egészen más cselekményre számítunk, mint ami végül kirajzolódik: a nagyváros romlott közegében kibontakozó történet, illetve a magányos, illúzióvesztett főhős alakja egyértelműen arra utalnak, hogy vegytiszta film noirral lesz dolgunk, ám körülbelül húsz perc eltelte után egy erdő közepén találjuk magunkat, ahol a noir eszköztára mellé bekúsznak a thriller műfaji jegyei. A szűk tér és a szerelmi háromszög adta szereplőszám hatására a néző a játékidő második felében azt érzi: egy thrillerbe és film noirba mártott kamaradrámát néz, amelynek hangulata nemcsak körbe fonja, de olykor-olykor torkon is szorítja.

Az Apró mesék mélyen emberi történet, amelynek hősei: Hankó, Judit, a férje, Bérczes és a fiuk, Virgil kissé elnagyolt karakterek, de olyanok, akikért izgulunk, akikkel nem esik nehezünkre együttérezni, s akiknek a helyébe tudjuk képzelni magunkat egy-egy pillanatra. Mindehhez természetesen óriási segítséget nyújt a fantasztikus színészgárda! Szabó Kimmel Tamásnál jobb főszereplőt aligha választhattak volna, de Kerekes Vica és Molnár Levente is olyan profizmussal keltik életre a valószerű figurákat, hogy olykor azt érezzük, bepillantottunk egy család ablakán, amelynek tagjai némán ordítják: segíts!

És nemcsak a színészi játék kifogástalan, hanem Pacsay Attila és Parádi Gergely zenéje, valamint Nagy András operatőri munkája, jelentéssel megtöltött képei és kamerakezelése is. A készítők által igen profin megteremtett atmoszféra kétségtelenül megragadja a nézőt, sokan mégis azt mondják: ez csupán egy apró mese, amely jobban hatott volna a tévéképernyőn, s amely nem több, mint a filmtörténet egyes szakaszainak – profi – végigszántása. Ebben persze, van igazság, de az elvitathatatlan, hogy Szász Attila és Köbli Norbert hihetetlen hozzáértéssel alkotnak mozgóképet, és nem, nem csak arra képesek, hogy színre vigyenek egy ponyva-szerű történetet, de arra is, hogy a történelmet megidézve olyan kérdésekre világítsanak rá, amelyek ma is érvényesek.

Látni kell, mert páratlan képi világú történelmi film, amely valóban képes elrepíteni a negyvenes évekbe. És mert úgy mesél el egy szerelmi történetet, hogy a romantikát borzongással keveri.

Az Apró mesék március 14-től látható a mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.