Browsing Category

Látni kell

Mitől jó egy film? És mitől rossz? Mit nézzünk meg és mit ne? Ebben a rovatban mindegyik kérdésre választ kaptok. De leginkább arra, hogy mit érdemes megnézni.

Filmkritikák és -ajánlók – nem csak a legújabb filmekről.

Látni kell

Hogyan válunk eggyé a földdel? – Porrá (2018)

Röhrig Géza nevét még az egyetemen ismertem meg, mikor az egyik professzor feladta nekünk Madaras József Eszmélet című sorozatát. Akkor József Attilával azonosítottam őt, és még sok-sok évvel később, a Saul fia (2015) premierjekor is elsősorban költőként gondoltam rá. Mostanra azonban már – amellett, hogy csodálatos embernek – főként kiváló színésznek tartom. Olyannak, aki végtelen természetességgel és alázattal játszik, s aki a világsztárok mellől is kiragyog. Éppen ezt teszi a Porrá (To Dust, 2018) című amerikai fekete komédiában, amely részben miatta olyan fantasztikus, amilyen.

Olvass tovább

2020.03.20 by
Látni kell

Ki van a kiságyban? – Servant (2019–)

Hirtelen eszembe jutott az egyik barátom megjegyzése, amelyet gyakorta megkapok, mikor filmet ajánlok neki: „Mily’ meglepő, megint egy horror!” Na, igen, talán túlzóan rajongok a horrorokért, s túl sokszor ajánlom a műfaj darabjait, de egy biztos: csakis azokat ajánlom, nagy lelkesen, amelyek valamiért hihetetlenül lenyűgöztek engem. Az M. Night Shyamalan nevéhez köthető sorozat, a Servant (2019–) ilyen, úgyhogy nagy lelkesen mondom azt nektek, hogy nézzétek meg! Nemcsak azért érdemes rá, mert erős és feledhetetlen az atmoszférája, hanem azért is, mert hitelesen ragadja meg a legmélyebb traumát, amelyet az ember átélhet.

Olvass tovább

2020.03.17 by
Látni kell

Egyetlen nap együtt – Előre (2020)

Egészen érzékeny ember vagyok – sőt, néha úgy gondolom: túlérzékeny. Ha utazás közben valami meghatót olvasok, hiába mantrázom magamban, hogy nem pityergünk nyilvánosan, a villamoson, egy pillanat alatt elsírom magam. De néha az is elég hozzá, ha egy fiatal átadja a helyét egy idősebbnek. Vagy az, ha látok egy szomorú tekintetet. Szóval az már egyáltalán nem meglepő, hogy a moziban általában potyognak a könnyeim. Nemrég egy horrorfilm zárása hatott meg mélységesen, néhány nappal előtte pedig az Előre (Onward, 2020) című animációs film vége főcímét sírtam végig – na, jó, szinte az egész 114 percet, de negyvenet biztosan. És bár a villamoson bizonyára elég kevesen érzékenyülnek el, ez a rajzfilm szerintem rajtam kívül még sokaknak előcsalja a könnyeit. Mert nemcsak izgalmas és szórakoztató, hanem varázslatosan szép és megindító is.

Olvass tovább

2020.03.11 by
Látni kell

Nomen est omen – Mit szólnátok az Adolfhoz? (2018)

A nevem: Eszter, perzsa eredetű, jelentése csillag. Egyes vélekedések szerint viszont héber eredetű, a jelentése pedig mirtusz, utalva ezzel a bibliai alak, Eszter másik nevére. A szüleim persze, nem e meghatározások alapján mérlegelve döntöttek úgy, hogy Eszternek neveznek el… Sőt, úgy tudom, egyszerűen csak szépnek találták ezt a nevet. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgy vélem, van valami abban a mondásban: „a név maga az ember”. Legyen akár fenséges múltja és felhangja, legyen akár kényelmetlen és beszennyezett, mindannyiunknak a saját felelőssége, hogy mit azonosít azzal a névvel, amelyet kapott. Mert a sorsunkat, s a nevünk csengését mi alakítjuk. De mi van azzal, aki a történelem leggonoszabb alakjának nevét kapja? Nos, többek között ezt a kérdést teszi fel a Mit szólnátok az Adolfhoz? (Der Vorname, 2018) című film…

Olvass tovább

2020.03.08 by
Látni kell

A mennyet keresni a földi pokolban – A mennyországnak kell lennie (2019)

Elia Suleiman legújabb műve, a cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját és a filmkritikusok FIPRESCI-díját elnyert A mennyországnak kell lennie (It Must Be Heaven, 2019) rendkívüli mozi. A némafilmkorszakot idéző, megmosolyogtató vígjáték és szívfacsaró dráma, amelynek nézője önfeledten nevet, de közben azon gondolkozik: vajon rálelhetünk a saját „mennyországunkra” vagy itt lent csak földi pokol van?

Olvass tovább

2020.02.26 by
Látni kell

Rémmese a boldogságról – A boldogságvirág (2019)

A boldogság (megléte, hiánya, keresése, hajszolása…) mindannyiunk életének kulcsfontosságú momentuma. De vajon mi is az a boldogság? És mi mindent tehetünk meg azért, hogy boldogok legyünk? Többek között ezek a kérdések merülnek fel Jessica Hausner A boldogságvirág (Little Joe, 2019) című filmjében, amely különleges, bódító hatású hibrid – épp, mint a címszereplő virág.

Olvass tovább

2020.02.19 by
Látni kell

Úton önmagunk felé – A búcsú (2019)

Létezik olyan élethelyzet, amelyben elfogadott, sőt szükséges hazudni? Milyen különbségek vannak a kínai és az amerikai kultúra között? Mennyire nehéz megtalálni önmagunkat, ha kétféle kulturális identitás is jelen van bennünk? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Lulu Wang A búcsú (The Farewell, 2019) című filmje, amelyben a rendező-forgatókönyvíró tulajdonképpen saját magáról mesél.

Olvass tovább

2020.02.08 by
Látni kell

A kisfiú, akinek Hitler a képzeletbeli barátja – Jojo Nyuszi (2019)

Iszonyú nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy filmkészítő oly módon dolgozza fel a történelem legborzalmasabb, legembertelenebb eseményeit, ahogy azt Taika Waititi teszi a Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit, 2019) című filmjében. Felmerül ugyanis a kérdés: szabad a humor eszközével beszélni valamiről, aminek borzalma valójában elbeszélhetetlen? Talán mindannyian más-más választ adunk e kérdésre, egyvalami azonban egyértelmű: a történelmünk egyik legsötétebb időszakáról való „beszédet” sosem szabad abbahagyni. S hangozzék ez akármilyen közhelyesen, mostanság nagy szükség van az olyan filmekre, amelyek – akár a humor eszközével – arra hívják fel a figyelmünket: ne felejtsünk el emberek maradni.

Olvass tovább

2020.01.23 by
Látni kell

Egy fekete skinhead igaz története – A bőrömben (2018)

„Gondoltál valaha arra, hogy milyen szeretnél lenni, ha egyszer felnősz?” – hangzik a kérdés, amelyet bizonyára mindannyian megkaptunk gyermekként vagy kamaszként. Én néha valamilyen foglalkozás nevével feleltem rá, máskor a vágyaimat kezdtem el sorolni, megint máskor meg egyszerűen azt mondtam: nem tudom. A bőrömben (Farming, 2018) főhőse, a nigériai származású, Nagy-Britanniában élő Enitan viszont a következőképpen válaszol érdeklődő tanárának: „Mint a papír. Tiszta és fehér.” És ebben a válaszban benne is van minden, amiről Adewale Akinnuoye-Agbaje önéletrajzi ihletésű filmje szól…

Olvass tovább

2020.01.21 by
Látni kell

„Nem felejtenek el, ugye?” – Judy (2019)

Az elmúlt években újabb reneszánszukat élik az életrajzi filmek, amelyek igazán közel állnak az én szívemhez. Hogy miért? Mert lehetőséget adnak arra, amire más módon sosem lenne lehetőségem: hogy bepillantsak azon művészek életébe, akikért rajongok, s megláthassam az embert a felszín alatt. Persze, készülnek olyan munkák is, amelyek a mélybe való lemerülés helyett inkább csak a csillogó vagy éppen repedező felszínt kapargatják, a Judy (2019) azonban nem ilyen. A Judy egész egyszerűen minden várakozást felülmúl – minden tekintetben.

Olvass tovább

2020.01.09 by