És boldogan éltek, míg… – Nászútra való (2020)

Muszáj egy furcsa személyes megjegyzéssel indítanom. Mégpedig azzal: egyből a Jóbarátok (Friends, 1994–2004) hetedik évadának tizenkettedik része jutott eszembe, amikor elolvastam a Nászútra való (Honeymood, 2020) cselekményleírását, amelyből kiderül, hogy hőseink, az ifjú férj és feleség ébren töltik az egész nászéjszakát – csak épp nem amiatt, amire gondolunk… Az említett Jóbarátok-rész Az ébren töltött éjszaka címet viseli, és nem meglepő módon senki sem alszik benne, de hiába jött emiatt a párhuzam, fontosabb az, hogy szeretem hangsúlyozni erről az epizódról: számomra talán mind közül ez a leginkább humoros, szeretnivaló és emberi. Nos, mindezt könnyedén el tudom mondani Talya Lavie romantikus tragikomédiájáról is, amely mostantól – a hetedik évad tizenkettedik része mellett – biztosan eszembe fog jutni, ha nem tudok aludni.

Jeruzsálemben járunk, egy újdonsült házaspár, Eleanor és Noam nyomában, akik éppen a Waldorf Astoria királyi lakosztálya felé tartanak. Bemennek, megcsodálják a berendezést, s már kezdenék is vetkőztetni egymást, mire eszükbe jut: kihagyták a menyasszony átvitelét a küszöbön. Gyorsan összekapják magukat és megcsinálják, többféleképpen, hogy legalább így utólag biztosra menjenek, aztán – miután kizárják magukat és kérnek egy új szobakártyát – jöhet is a nászéjszaka. Noam zakójának zsebéből azonban előkerül egy csak neki címzett nászajándék boríték, ráadásul a volt barátnőjétől, szóval joggal gondolhatjuk: ebből nem lesz vetkőztetés meg hagyományos nászéjszaka. Pláne, hogy a borítékban egy gyűrű lapul. Noam egy ideig győzködi Eleanort, hogy az egésznek nincsen semmi jelentősége, ő viszont ragaszkodik hozzá, hogy azonnal induljanak útnak és adják vissza az ajándékot.

Ezzel kezdetét veszi egy határozottan nem mindennapi nászéjszaka, egy kalandos odüsszeia, amely során a házasság és a nagybetűs élet előtt álló Eleanor és Noam átértékelik a múltjukat, a jelenüket és jövőjüket, s nemcsak egymáshoz, hanem saját magukhoz is közelebb kerülnek.

Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak… És boldogan éltek, míg meg nem haltak… – itt szoktak végződni a mesék, az izraeli Talya Lavie „meséje” viszont itt kezdődik, és olyan kérdéseket jár körül, minthogy mi kell a jó házassághoz és a boldog élethez, illetve ahhoz, hogy azt mondhassuk: sejtem, ki vagyok és mit akarok én. Eleanor és Noam Jeruzsálem utcáin bolyongva tulajdonképpen a saját életükben barangolnak, s az izgalmas kalandok mellett párkapcsolati- és identitásválsággal is szemben találják magukat, ezekből pedig csak akkor tudnak kilábalni, ha végül önmagukat és egymást is képesek igazán megtalálni.

E ponton meg kell jegyeznem, hogy bár a cselekményleírás kapcsán az említett Jóbarátok-rész jutott eszembe – s a film megtekintése után is fenntartom, hogy e párhuzamnak van létjogosultsága –, a Nászútra való játékideje alatt olyan filmek képei kúsztak a lelki szemeim elé, mint a Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise, 1995) vagy a Harry és Sally (When Harry Met Sally…, 1989). S úgy éreztem: Talya Lavie képes olyan érzékenységgel, emberséggel és hitelességgel beszélni – többek között – két emberről és egy kapcsolatról, ahogyan mondjuk Richard Linklater. És ha már itt tartunk: közben meg képes olyan szürreális lenni, hogy előjön jó néhány Lynch-emlékünk, s azon gondolkozunk, hogy ez most vagy csodálatos és merész tisztelgés a mester előtt, vagy a stábtagok úgy döntöttek, hogy forgatás közben elszívnak valamit…

A viccet félretéve: Talya Lavie nagyon bátran mesél és érvényes, fontos kérdéseket tesz fel, s igen magabiztosan szövi egymásba a tragédiát és a komédiát, mindezt pedig magabiztosan önti nyakon egy kis tánccal-zenével, szürrealizmussal, valamint jóleső és cseppet sem túlzó romantikával. Persze, ez utóbbi – mármint, hogy nem túlzó a romantika – nagyban köszönhető Avigail Harari és Ran Danker játékának. Mindkettejüket csakis dicsérni tudom, hiszen együtt és külön-külön is remekül vezetnek minket, s nemcsak szellemesek, de tényleg szeretnivalóak is. És ami a legfontosabb: talán nem olyan valószerűek, mintha csak másfél órára odaléptek volna a képernyőre, de mindketten emberiek. És őket követve, velük bolyongva könnyen elmerengünk azon, mi is jön azután, hogy az esküvőn szinte gondolkodás nélkül kimondjuk: „igen”.

Látni kell, mert rendkívül szórakoztató és meglepően jó komédia, amely roppant szeretnivaló és humoros, ugyanakkor elgondolkodtató, s olykor-olykor igazán megrendítő is.

A Nászútra való az HBO GO-n látható.