„A szerelem zűrös, szörnyű, önző …és merész.” – Ha tudnád (2020)

Rengeteg cikkben megemlítettem már, de azért most is kijelentem: rettenetesen szeretem a romantikus, jobban mondva, a szerelmesfilmeket. Azokat, amelyek olykor a boldog véget is sutba dobva elmélkednek arról, milyen s mi is az a szerelem. Nos, Alice Wu második nagyjátékfilmje, a Ha tudnád (The Half of It, 2020) is ilyen film. Mérhetetlenül szórakoztató és imádnivaló romantikus tinivígjáték, amely mindvégig jó hangulatot és pozitív energiát áraszt, ugyanakkor nem lebeg a rózsaszín köddel borított felszínen, hanem lebukik a mélybe, hogy feltárja egyebek mellett az ön- és útkeresés nehézségeit (és szépségeit), a homoszexualitás megítélésének kérdését, továbbá megmagyarázzon olyan gondolatokat, minthogy „a szerelem zűrös, szörnyű, önző …és merész”.

A Ha tudnád főhőse Ellie Chu, egy kínai lány – aki nemcsak azért lóg ki a sorból az amerikai gimnáziumban, mert kínai. A tanulást csak szükséges rossznak tekintő diáktársai között igazi csodabogárnak számít tudásával, tájékozottságával és lelkesedésével; nem csoda, hogy a filozófiatanár tökéletesen tisztában van vele, hogy kivétel nélkül mindenki házi dolgozatát ő írja. Reménytelin oda is nyújtja Ellie-nek az egyetemi jelentkező lapot, a lány azonban hallani sem akar róla: édesanyja halála óta szinte ő gondoskodik az apjáról… Ám akkor egy napon nagyot fordul Ellie-vel a világ. Paul, az iskolai futballjátékos ugyanis arra kéri, hogy írjon szerelmesleveleket a nevében a suli legszebb lányának, Asternek. Mivel fogytán a pénz a házi kasszában, Ellie – akármennyire is nincs ínyére – elvállalja a feladatot, ezzel pedig egy olyan kalandba keveredik, amely során megismeri a barátságot, a szerelmet és önmagát is.

Alice Wu 2004-ben mutatkozott be rendezőként a Jó, rossz, meg ami közte van (Saving Face, 2004) című filmmel, amelyben egy anya és a már felnőtt lánya kapcsolatát helyezte a középpontba. Ahogyan az valamelyest a címből – különösen az eredetiből – is sejthető: nem egy felhőtlen anya-lánya viszonyba nyerünk betekintést az alkotásban. Az özvegy édesanya házasságon kívül fogant gyermeket hord a szíve alatt, amiért az apja kitagadással fenyegeti, a felnőtt nővé cseperedett lány pedig a társadalmi elvárásokkal ellentétben nem egy férfiba, hanem egy nőbe szerelmes…

Alice Wu nagy adag bátorsággal és empátiával – és személyességgel – készítette el ezt a filmet, mellyel rámutatott, milyen súlyos is tud lenni az a teher, amelyet a társadalom rak az ember vállára, mikor a megértés és az elfogadás helyett csak elvárásokkal és ítéletekkel szolgál.

Némiképp legújabb filmjében is visszaköszön ez a gondolat, ám a Ha tudnád nem súlyos és torokszorító dráma, hanem rendkívül kedves és szellemes vígjáték (persze, inkább dráma-vígjáték), melynek készítésekor, mintha mérlegre tették volna a komor és a könnyed dolgokat, hogy meglegyen a tökéletes egyensúly. Meg is van – de még mennyire!

„Így nem jutsz a mennyországba…” – mondja Ellie-nek Paul, mikor rájön, hogy a lány gyengéd érzelmeket táplál az ő áhított szerelme iránt. Beszédes, nagyon beszédes mondat… De nemcsak ez: a homoszexualitás megítélése kerül elő nyíltan a filmben, hanem például a rasszizmus vagy a gyász kérdése is. És akkor ott van még a legfontosabb dilemma is: Hogyan fedezhetjük fel önmagukat és azt az utat, amely a miénk, és csak arra vár, hogy elinduljunk rajta? Alice Wu hősei megtalálják a választ e kérdésre, méghozzá részben egymásban, ahhoz azonban, hogy ez a válaszkeresés és -találás izgalmas és kellően mély legyen, természetesen remek szereplőkre és színészi alakításokra van szükség. És bizony a Ha tudnád abban (is) bővelkedik! Ellie, Paul és a távolról szemlélve üresen szépnek tűnő, közelebbről megnézve viszont összetett személyiségű és gondokkal terhelt Aster karakterét igen nehéz lenne néhány mondatban ismertetni, s ez fantasztikus dolog, mert azt jelenti: mindhárman árnyalt, kidolgozott és hiteles figurák. Az őket életre keltő fiatal színészek – Leah Lewis (Ellie), Alexxis Lemire (Aster) és Daniel Diemer (Paul) – pedig remekelnek ebben a filmben, amelynek a képi világa is pazar, ám én végezetül inkább valami mást emelnék ki. Mégpedig Ellie narrációját.

A Ha tudnád már az első pillanatban olyan, mintha valakinek a naplóját lapozgatnánk, és ez az érzésünk később sem változik. A film idézetekkel, tudatosan megválasztott s elhelyezett filmrészletekkel és dalbetétekkel operál, s újra és újra felfedi előttünk Ellie gondolatait, érzéseit. Alice Wu egy különleges fiatal lány életébe enged be minket, aki éppen a szemünk előtt fedezi fel és fogadja el önmagát és az előtte álló jövőt. S akinek nem az a legfontosabb, hogy megszerezze a másik felét, hanem, hogy megtudja, mit jelent érezni, s felvállalni maga és mások előtt, hogy akarja azt a másik felet.

Látni kell, mert kivételes, egyedi romantikus film, amely nagyon sajátos módon tűnődik el azon, milyen a szerelem. Emellett pedig arról is mesél, milyen érzés átlépni a felnőttkorba vezető ajtó küszöbét.

A Ha tudnád a Netflixen látható.